avatar

Született:
1943. június 12. (77 éves)
Szombathely, Magyarország

Nemzetiség:
magyar

Idézetek:
2 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
zenész zeneszerző billentyűs

Rövid információ a szerzőről:

Középiskolás korában kezdett zenélni, rövid ideig tagja volt a Benkó Dixieland Bandnek, majd a Próféta együttesben játszott, amely az Omega egyik elődjének tekinthető.

Az Omega fennállását 1962. szeptember 23-ától számítják. Az együttes első évtizedében Benkő szerepköre többször változott: kezdetben zongorán játszott, majd orgonán. A kezdeti években, amikor nyugati slágereket dolgoztak fel, még sokszor énekelt, később az Omega saját szerzeményű dalai közül a Rózsafák és a Vasárnap című számokat. Első szerzeménye a XX. századi városlakó volt. A későbbi időkből nehéz biztosan megállapítani, mik tekinthetők az ő alkotásainak, mert az 1976–1987 közötti dalokat kollektíven jegyezték, de legvalószínűbb, hogy Benkő kevés dalt írt az Omegában, de azok általában a legjobbak közül valók.

Az Omega jelenlegi tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben pedig megjelent első szólóalbuma (Lexikon). Az 1990-es évektől szerepelt a Rádiókabaré műsoraiban is, leginkább Ihos Józseffel együtt. 2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. Napjainkban rendszeres vendégszereplője a Bulldózer együttes koncertjeinek. 2009-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője.