avatar

Láma Ole Nydahl

Született:
1941. március 19. (83 éves)
Koppenhága, Dánia

Nemzetiség:
dán

Idézetek:
33 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
láma

Rövid információ a szerzőről:

Láma Ole és felesége, Hannah 1969-ben találkoztak Nepálban a század egyik legnagyobb jógijával, a 16. karmapával. A karmapa a tibeti buddhizmus egyik iskolájának, a Karma Kagyü vonalnak a vezetője, s a hagyomány szerint ő az összes buddhaaktivitás emberi megtestesülése. A karmapa az első nyugati tanítványaivá fogadta Ole és Hannah Nydahlt, s miután a vele töltött idő igen mély hatást gyakorolt az életükre, a karmapa felkérte őket arra, hogy tegyék elérhetővé a buddhizmust a Nyugat szabad, önálló és tanult társadalmai számára. Ennek érdekében immár harminc éve utaznak megállás nélkül világszerte. Láma Ole szinte minden nap más városban tart előadásokat a buddhizmus legmagasabb szintű látásmódjáról, a Gyémánt Útról, és annak gyakorlati életben való alkalmazásáról. Az általa alapított több mint 400 meditációs központban, melyek a barátságon és a bizalmon alapulnak, az érdeklődők megismerkedhetnek ezekkel a tanításokkal, és közösen gyakorolhatják őket.