avatar

Született:
1927. december 7.
Csíksomlyó, Románia

Elhunyt:
2012. március 28. (84 évesen)
Kolozsvár, Románia

Nemzetiség:
magyar

Idézetek:
4 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
műfordító író

Rövid információ a szerzőről:

1927. december 7-én született Csíksomlyón. Már kamaszfejjel találkoznia kellett a háború borzalmaival. A Csíkszeredai Római-katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd a Bolyai Tudományegyetemen államvizsgázott, román-német szakon. Nagyszentmiklóson tanárként dolgozott. 1951-ben kötötte össze életét Nagy Éva festőművésszel, az 1950-es években született két leányuk. 1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó, 1956-tól 1988-ig a Napsugár erdélyi gyermeklap szerkesztője volt. 1990 és 1991 között nyugdíjazásáig a Keresztény Szónál szerkesztő. Nyugdíjas éveiben is aktívan írt. Több hazai és nemzetközi elismerésben részesült.

Irodalmi pályafutását novellistaként kezdte. Első megjelent kötete 1954-ben látott napvilágot Bukarestben, „Fehérfenyő” címmel, amely elbeszéléseket, karcolatokat tartalmaz. Ezt követően sorra jelentek meg elbeszéléskötetei, de kisregényeket is írt. Írásaival belopta magát a hazai közönség, főleg a székelyföldi csíki emberek szívébe. Műveit a székelyhumor, a drámai életképek, helyzetek és az abszurd vonások jellemzik. Igazi áttörést a Csipike meseregény-sorozatával aratta, amelyet több nyelvre is lefordítottak. Első része „Csipike, a gonosz törpe” címen jelent meg, 1966-ban. A meseregény elsősorban a gyerekekhez szól, azonban derűje és mély filozófiai mondanivalója révén a felnőtt olvasóközönséghez is.

Az 1997-ben Csíkszeredában kiadott „Levelek hazulról – haza” c. írásgyűjtemény a Hargita Népe c. napilapban megjelent cikkeit közli. A mai ember problémáira próbál orvosságot találni. Itt említi meg, hogy neki a haza két pólusra tevődik: az egyik szülőföldje Csíksomlyó és Csíkszereda, a másik Kolozsvár. Ez utóbbiban hunyt is el, életének 85. esztendejében.