avatar

Született:
1938. április 4. (82 éves)
Budapest, Magyarország

Nemzetiség:
magyar

Idézetek:
6 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
előadóművész

Rövid információ a szerzőről:

Budapesti zsidó családban született 1938-ban. Szülei 1935-től igazolt kommunisták voltak. Édesapja, akit négyévesen, 1942-ben látott utoljára, Voronyezsnél munkaszolgálatos katonaként halt meg. Édesanyjának sikerült megszöknie a deportálásra elindított menetből, így megmenekült a holokauszttól.

Sándor György általános kisiskolás korában a Rákosi Mátyás Gyermekotthonba került, majd a szovjet követséghez kapcsolódó, 1945-ben létrehozott orosz nyelvű Gorkij Iskolában tanult, ahol ateista és kommunista nevelést kapott. Később alapító tagja lett a Braun Éva KISZ-szervezetnek.

Középiskolás korában szavalóversenyt nyert. Harmadikos gimnazista korában, 1957-ben Kaposvárra ment (szökött), ahol öltöztetőnek vették fel, de kisebb szerepeket is kapott.

1958-ban vették föl a Színművészeti Akadémiára. Saját bevallása szerint onnan tehetségtelenségére hivatkozva rúgták ki.

1959-ben elszegődött az egri Gárdonyi Géza Színházba bútorosnak, ahol kisebb szerepeket is eljátszott. Szinetár Miklós, volt osztályfőnöke, 1960-ban átszerződtette a Petőfi Színházba. 1963-tól a Thália Színházban volt kisegítő, öltöztető és segédszínész.

Első önálló előadóestje 1965-ben volt az Egyetemi Színpadon, „Emlékszem még nagyanyámra” címmel. Hamarosan felléphetett a Vidám Színpadon és a Mikroszkóp Színpadon. Sikeresen alakította a televíziós kabaré kifejezésrendszerét. Publikált többek között az Új Magyarország és a Magyar Nemzet napilapokban, és a Hócipő-ben. Nagy Bandó Andrással nyolc estén át beszélgetett a Pécsi Harmadik Színházban. A beszélgetések szerkesztett változata kötetben is megjelent.

2005-től a Budapesti Kamaraszínház ad otthont előadóestjeinek.