avatar

Allen Stewart Konigsberg

Született:
1935. december 1. (85 éves)
Bronx, New York, Amerikai Egyesült Államok

Nemzetiség:
amerikai

Idézetek:
79 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
író filmrendező színész humorista filmproducer

Rövid információ a szerzőről:

Allen zsidó családban született. Héber iskolában tanult hét éven keresztül, majd átiratkozott a Midwood High állami iskolába. A beceneve „Vörös” volt, mert vörös volt a haja. Hogy pénzt szerezzen, elkezdett poénokat írni David O. Alber ügynöknek, aki ezeket eladta egy újságnak. Allen első publikált vicce az „I'm at two with Nature.” volt. 16 évesen elkezdett írni szövegeket előadóművészeknek, és ekkor használta először a Woody Allen nevet.

19 évesen darabokat kezdett írni a The Ed Sullivan Show-nak, a The Tonight Show-nak, Sid Caesarnak, Art Carney-nak és másoknak. 1957-ben megnyerte az első Emmy-díját. Bob Hope, az ismert komikus szövegírója is lett.

Prózákat és darabokat kezdett írni 1960-ban, új műfajjal, a stand-up comedyvel próbálkozott, valamint ötletgyártó volt a kandi kamera televíziós show műfajában. 1961-ben úgy döntött, maga is elő tudja adni saját szerzeményeit, s hamarosan népszerű alakja lett a Greenwich Village-i kluboknak és egyetemi campusoknak. 

Az igazi áttörést az 1977-es Annie Hall című filmje jelentette, amelyért George Lucas és Steven Spielberg elől elvitte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat. A történet egy neurotikus, bizonytalan komédiaszerzőről szól, Alvy Singerről, aki őrülten beleszeret egy énekesnőnek készülő lányba, Annie Hallba. Őt Diane Keaton alakította, aki szintén Oscar-díjat kapott.

Első felesége Harlene Rosen volt, majd 1966-ban elvette Louise Lasser színésznőt, aki számos korai filmjében is feltűnt. 1969-ben elváltak, majd Allen évekig élt együtt Diane Keatonnal, később pedig Mia Farrow-val, akitől fia is született. 

1997-ben feleségül vette Soon-Yit, két gyermeket nevelnek, s most boldogan élnek. Allen hétfőnként Eddie Davis New Orleans Jazz Bandjével klarinéton játszik a New York-i Carlyle kávéházban. Vele és zenekarával a magyar rajongók is találkozhattak, amikor 2008-ban Budapestre látogatott, hogy koncertet adjon a Papp László Sportarénában.