Született:
1882. szeptember 29.
Bánffyhunyad, Románia

Elhunyt:
1975. augusztus 6. (92 évesen)
Leányfalu, Magyarország

Nemzetiség:
magyar

Idézetek:
18 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
püspök

skolai tanulmányait szülővárosában kezdte, 1896-ban Székelyudvarhelyre kerül a kollégiumba. Kolozsváron a teológiára iratkozott és az egyetemi előadásokat is látogatta. Még teológus korában szerkesztette az Egyetemi Lapokat. 1903-1905 között Bartók György püspök mellett volt titkár, ebben az időben a romániai (regáti) misszió vezető lelkésze.

Az első világháború idején missziós munkát végzett a kolozsvári hadikórházban. Az Unió szabadkőműves páholy tagja 1910-től. 1918-ban az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjévé választották, majd 1921 őszén püspökké a Dunamelléki Egyházkerületben. Ettől kezdve Budapesten élt, de irodalmi munkásságával továbbra is számtalan szállal kötődött Erdélyhez. Cikkei jelentek meg az Ellenzékben, Kálvinista Világban, rendszeres munkatársa a Református Szemlének, amelynek 1918-21 között főszerkesztője is volt.

1908-ban feleségül vette Bartók püspök lányát, akitől öt gyermeke született. Boriska lánya a későbbi államminiszter és politikai gondolkodó, Bibó István felesége lett. 1918-ban az erdélyi egyházkerület főjegyzője lett.

1921-ben, miután családjával Budapestre költözött, megválasztották a dunamelléki egyházkerület püspökének. Ettől az évtől a Kálvin téri református templom lelkésze is. Fiatalabb korában több cikkben is kikelt a zsidóság ellen. 1944-ben szembesült a holokauszt ijesztő valóságával, és próbált tenni a magyar zsidók, különösen a megkeresztelkedettek fizikai megsemmisítése ellen. A deportálások megindulása után számos püspöki körlevelet fogalmazott meg az üldözések ellen, valamint hozzájárult a Jó Pásztor Bizottság megalakításához. Nem sikerült elérnie, hogy az egyházak közös körlevélben fejezzék ki tiltakozásukat a népirtással kapcsolatban.

1948-ban, Rákosi nyomására, minden tisztségéről lemondott és visszavonult a közélettől. 1953-ban lelkészként is nyugdíjba vonult, és Leányfalura költözött, ahol mesterséges elzártságban töltötte hátralévő éveit.

1956. október 31-én pár fiatal lelkész kiment érte Leányfalura, és bevitték Budapestre. Az összegyűlt lelkészek az újonnan alakult református Országos Intézőbizottság vezetőjévé választották, és őt ismerték el legitim püspöknek. November 1-jén rádiószózatban szólt a magyarokhoz. A forradalom leverése után egy egyházi ébredést szorgalmazó Megújulási Mozgalmat szervezett, mely az állami elnyomás következtében elhalt. 1956-tól újra a Kálvin-téri szószéken szolgált, egészen 1957. húsvétjáig.

Az állambiztonsági hivatal előkészített egy koncepciós eljárást Ravasz ellen, melyet az 1960-as évekig fenntartottak, ám végül nem indították el.

Bővebb információk a szerzőről:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ravasz_L%C3%A1szl%C3%B3