Idézetek:
7 idézet
(mutast őket)
Rövid információ a szerzőről:
Nincs megjeleníthető egyéb információ a kiválasztott szerzőről.
Idézetek:
7 idézet
(mutast őket)
Rövid információ a szerzőről:
Nincs megjeleníthető egyéb információ a kiválasztott szerzőről.
Könnyebb és fájdalommentesebb hibáztatnunk a másikat, mint szembenézni a saját hibáinkkal, sőt bűneinkkel. De ha a szándék meg is van arra, hogy elsősorban magunkkal foglalkozzunk, és tárjuk fel a saját felelősségünket, olyan gátak, lelki... [link]
Készen kell állni arra, hogy szembesüljünk a problémákkal, vállalni vitákat, a konfrontációt, és ezzel esélyt adni a változásnak. Ki kell adni azt, ami bennünk van, a konfliktuskerülés a kapcsolat halála. [link]
Annyira azonosultam vele, hogy szinte elveszítettem önmagamat. A magam által vagy az anyám által megalkotott "jó feleség" szerepébe kényszerítettem magam, és elveszítettem önmagam nagy részét. Az ő céljaival azonosultam, az ő munkáját végeztem, az... [link]
Amikor a világ fájdalma olyan nagy, akkor az ember védekezik a maga sete-suta módján, és az egyik eszköze az önámítás. Furcsa kis alattomos teremtmény ez, észre sem vehető, meglapul a lelkünkben és onnan irányít tévútra gondolatokat, érzelmeket.... [link]
Lássuk, hogy én hogy vagyok. Feltételezem, hogy nem vagyok a legjobb állapotban. Ha jól megnézem a szívemet, kiderülhet, hogy hemzsegnek rajta a férgek, rágják szorgalmasan, mondogathatom a végtelenségig, hogy alapvetően jól vagyok. [link]
Eddigi életem legnagyobb felismerése az, hogy nekünk kell megszeretni önmagunkat, és nem mástól várni azt, hogy szeressenek és elfogadjanak. És ez csak úgy lehetséges, ha őszinték tudunk lenni, be merjük vallani a gyengeségünket magunknak. A... [link]
Időtartamban egy válást feldolgozni 1-3 év, de intenzitásában lehet nehezebb, mint egy haláleseti gyász, mert egy olyan embert gyászolunk el, aki él, és folyamatos interakciók várhatók, főleg ha még gyerek is van. Ami a legfontosabb, hogy... [link]
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: