avatar

Született:
1931. december 18.
Budapest, Magyarország

Elhunyt:
2008. november 16. (76 évesen)
Budapest, Magyarország

Nemzetiség:
magyar

Idézetek:
32 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
pszichológus író költő

Rövid információ a szerzőről:

1968-tól írásaiból kezdett élni, bár voltak más kötöttségei is. A Pest Megyei Bíróság igazságügyi szakértője volt 1966-1970 között, 1988-1992 között a veszprémi Petőfi Színház dramaturgja, 1989-1991 között az Új Idő szerkesztőbizottsági tagja. 1991-től a Lyukasóra című tévéműsor állandó résztvevője, 1992-től a Lyukasóra című folyóirat alapítója és szerkesztő bizottsági tagja volt. 1991-1995 között a Magyar Írókamara társelnöke, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, 1994-ben a magyar labdarúgó-válogatott pszichológusa, 1995-től a Magyar Írók Egyesületének elnöke.

Verseket 15 éves kora óta (1946) írt, első verseit Hárs László közölte a Népszavában. A Vigília 1958-as májusi számában Rónay György mutatta be költeményeit. Első mesterei és példaképei Weöres Sándor és Pilinszky János voltak. Első verseskönyve 1961-ben jelent meg. 49 kötete jelent meg. A versek mellett regényeket, elbeszéléseket, lírai esszéket, színműveket és publicisztikát is írt, ezért nevezték őt ketten is – Szeghalmi Elemér és Hernádi Gyula – a magyar irodalom pentatlonistájának, illetve öttusabajnokának.

Első színházi bemutatója a Madách Színházban volt 1969. április 12.-én. A darab címe: Estére meghalsz. Ezt követően számos drámáját műsorra tűzték a színházak.

A költő 131 darabos képzőművészeti gyűjteménye a mosonmagyaróvári Cselley-házba került, abba a városba, amely orvos nagybátyja képzőművészeti kollekcióját, a neves Gyurkovich-gyűjteményt őrzi.