Született:
1947. augusztus 24.
(77 éves)
Rio de Janeiro
Nemzetiség:
brazil
Idézetek:
1 202 idézet
(mutast őket)
Rövid információ a szerzőről:
Paulo Coelho Brazíliában, Rio de Janeiróban született. Jezsuita iskolában tanult, s már fiatal korában írói pályára készült. Mikor ezt édesanyja tudtára adta, ő azt mondta neki: „Drágám, apád mérnök. Egy felelősségteljes ember, tiszta rálátással a világra. Tudod te tulajdonképpen mit jelent írónak lenni?” Kutatásai után Coelho az alábbi következtetésre jutott: az írók „mindig szemüvegesek és soha nem fésülködnek” és „küldetésük van és saját generációjuk soha nem értheti meg őket”. Coelho magába fordulása és ellenállása, hogy saját útját járhassa, arra késztette szüleit, hogy elmegyógyintézetbe vigyék fiukat, akit háromszori szökési kísérlet után 20 éves korában engedtek ki. Coelho később azt nyilatkozta: „Nem azért tették, mert bántani akartak, de nem tudták mit tegyenek... Nem akartak tönkretenni, azért tették, hogy megmentsenek.” Fiatalkori lázadásából kifolyólag hippi lett. Eleinte dalszövegeket írt, majd újságíróként dolgozott. 25 éves korától kezdve tanulmányozta a mágiát és az okkultizmust (természetfölötti jelenségek tana). Gyalog megtette a 830 kilométeres zarándokutat Santiago de Compostelába. Ennek emlékére írta meg az Egy mágus naplója című regényét, amely nagy sikert aratott Brazíliában. 1999 márciusában a világ legtöbbet olvasott írójának minősítették a francia Lyre magazin alapján.
Az 1979-es iszlám forradalom óta ő az első nem-muszlim vallású ember, akit meghívtak Iránba egy vallási eszmecserére. 2002-től a brazil írói akadémia tagja. Művei mintegy 140 országban, 56 nyelven, több mint 45 millió példányban fogytak el. 2014 közepén több mint 21 millió rajongója van a Facebookon.
Regényeiben jelen van a vallás, a misztika, a szerelem, a nehéz döntések, a kétségbeesett érzelmek és a tragikus emberi sorsok ábrázolása.
„Könyvei döntő hatással voltak emberek millióinak életére” (New York Times)
Aláírás:
Bővebb információk a szerzőről:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Paulo_Coelho