avatar

Született:
1886. április 14.
Arad, Románia

Elhunyt:
1928. november 7. (42 évesen)
Budapest, Magyarország

Nemzetiség:
román

Idézetek:
43 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
műfordító költő

Rövid információ a szerzőről:

A gyermek Tóth Árpád gyenge testalkatú fiú volt, a tüdőbajra korán hajlamos. Eleinte a rajzolásban mutatott tehetséget, apja ezért rajztanárnak szánta. Később azonban Kardos Albert hatására az irodalom felé fordult.

Lichtmann Annát, egy debreceni postaellenőr lányát egy közös ismerősük, Annus barátnője mutatta be a költőnek a Piac utcában a Városháza előtt. Hónapokkal később, 1911 nyárán újra találkoztak a debreceni pályaudvaron, ekkor kiderült, hogy mindketten Svedlérre tartanak nyaralni. Lassan szerelem kezdett kibontakozni köztük, majd 1917. május 10-én Debrecenben feleségül vette Lichtmann Annát. Csak polgári esküvőjük volt, a költőt egyházi szertartásra nem lehetett rávenni.

1918-tól Hatvany Lajos újságának, az Esztendőnek volt segédszerkesztője. 1918-ban a Vörösmarty Akadémia titkárává választották. A proletárdiktatúra köszöntésére ódát írt (Az úr Isten), miután a Tanácsköztársaság megbukott, költészetén is a szomorúság lett úrrá. Jó ideig nehéz körülmények közt kellett élnie, az öngyilkosság gondolata is felmerült benne.

1920-ban született meg lánya, Tóth Eszter költő, aki 2001-ben hunyt el. Tóth Árpád 1921-ben Az Est munkatársa lett, „színes” híreket és politikai glosszákat írt a lapba.

A Nyugat értékelése szerint Ady Endre után a második legjelentősebb költő. Ezt az értékelést ma már túlzónak tarthatjuk, és inkább jelentős, de nem meghatározó érvényű költői pályáról beszélhetünk. Ennek oka pedig költői világképének rendkívüli homogenitása, egysíkúsága. Munkásságának filozófiai hátterében Schopenhauer áll, az ember kielégíthetetlen vágyaival, a fölfokozott magányérzettel, a tétovasággal és melankóliával.