Született:
1937. január 24.
(88 éves)
Pilis, Magyarország
Nemzetiség:
magyar
Idézetek:
38 idézet
(mutast őket)
Foglalkozás:
műfordító
író
költő
1957–1962 között az ELTE BTK magyar–olasz szakán tanult. 1963–65 között a MÚOSZ Újságíró Iskola tanulója volt. 1967-ben a Poitiers-i Egyetemen is tanult.
Közben 1955–57 között pályamunkás, illetve tisztviselő volt. 1963–68 között az Egyetemi Lapok munkatársaként működött. 1968–69-ben az Ifjúsági Magazinnál főszerkesztő-helyettesként dolgozott. 1969–1972 között a Magyar Ifjúság irodalmi rovatát vezette. 1976-1992 között az MTV szórakoztató és zenei főosztályán kezdetben főosztályvezető-helyettesi, majd főmunkatársi beosztásban tevékenykedett. 1984 és 1986 között másodállásban a Palócföld főszerkesztője volt, 1988–92 között pedig az Ezredvégé. A Magyar Írók Szövetségének 1963-tól 2006-ig volt tagja. 1988-tól a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Társaság alelnökévé választották. A József Attila Művészeti Centrum Alapítvány kuratóriumának 1990-től 2014-ig volt elnöke. 1992-ben nyugalomba vonult. A Művészet Barátok Egyesületének 2001-től 2003-ig főtitkára volt. Rövid ideig a Szövetség az Európai Magyarország szóvivője volt, valamint elnöke a Haladó Erők Fórumának.
Jelenleg is tagja (1994-től) a Magyar Zeneszerzők Szövetségének, valamint (2002-től) a párizsi Académie Européenne des Scienses des Arts et des Lettres-nek.
1954-től publikál. Verseit csaknem valamennyi európai nyelvre lefordították, folyóiratokban, antológiákban jelentek meg, néhol önálló kötetekben is.
Bővebb információk a szerzőről:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Baranyi_Ferenc