avatar

Leimdörfer György Bernát József

Született:
1910. szeptember 22.
Budapest, Magyarország

Elhunyt:
2006. szeptember 1. (95 évesen)
Budapest, Magyarország

Nemzetiség:
magyar

Idézetek:
40 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
műfordító író költő

Rövid információ a szerzőről:

1928-ban érettségizett a fasori Evangélikus Főgimnáziumban. Ezután a bécsi (1928–30), a berlini (1930–31), a párizsi (1932) és a grazi (1932–33) egyetemen tanult. 1933–34-ben katonai szolgálatot teljesített zászlósi rendfokozatban, amelytől később megfosztották. 1937-ben jelentette meg a Villon-átköltéseket, mely jó időre meg is határozta pályáját.

1938-ban elhagyta Magyarországot. Erre többek között az kényszerítette, hogy úgy érezte hazájának az a legrosszabb, ha a háborút a hitleri Németország nyeri meg, így a németek oldalán semmiképp sem akart volna harcolni. Párizsig menekült, itt találkozott többek között Arthur Koestlerrel és az emigráns magyar művészek közösségével. 

1946-ban tért haza, a Népszavánál helyezkedett el. 1947-ben megjelent az Őszi harmat után című verseskötete, illetve a Villon balladák már a 14. kiadásnál tartottak. A rasszizmust megvetette, az ő vezetésével döntötték le 1947. április 26-áról 27-ére virradó éjjel Prohászka Ottokár Károlyi-kertbéli szobrát. A kommunista hatalom mégis kezdettől fogva ellenségesen viszonyult hozzá, további művei nem jelenhettek meg. 1949-ben hamis vádak alapján letartóztatták, s Gábori Györggyel és Egri Györggyel Kistarcsára internálták, majd pedig a recski kényszermunkatáborba zárták. Ott írt versei 1983-ban Münchenben jelenhettek meg Börtönversek 1949–1953 címmel. Szabadulása után fordításokkal kereste kenyerét, majd 1956-ban ismét elmenekült az országból.

1987-ben hazatért, Budapesten telepedett le. A rendszerváltás után korábban szamizdatban terjedő műveit is ki lehetett adni. Új verskötetei és fordításai is megjelentek. Faludy 1994-ben a Kossuth-díjat is megkapta. 1998-ban alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának. Személyét többnyire érdeklődés övezte, bár 90 éves kora felett sem szűnt meg polgárpukkasztónak, meghökkentőnek lenni. Pokol tornácán című kötetének bemutatóját már nem érhette meg, a Kossuth-díjas költőt 2006. szeptember 1-jén, otthonában érte a halál.