avatar

Született:
1951. október 11. (72 éves)
Győr, Magyarország

Nemzetiség:
magyar

Idézetek:
63 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
műfordító író költő

Rövid információ a szerzőről:

Győrben született, diplomáját a JATE magyar-angol szakán szerezte. Egyetemi évei alatt tudományos diákkörben dolgozott, rendszeresen publikált az egyetemi lapokban, s a Helikon című világirodalmi folyóiratban szépirodalmi műveket recenzált. Az elmúlt évek során írásai különböző témák köré csoportosultak. A szerző győri középiskolában tanult, majd magyar-angol szakos diplomát szerzett Szegeden, ahol ma is gimnáziumi tanárként tevékenykedik. Tagja a Szegedi Írók Társaságának, a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, valamint az Accordia Művelődési Körnek.

1975-óta jelennek meg időszakos írásai. Természettudományos és pedagógiai cikkeket írt, de Petőfi-tanulmánya is megjelent, fél évtizede verseket és aforizmákat is publikál. Köteteinek többsége a Littera Nova gondozásában látott napvilágot, Gyimesi László, Iszlai Zoltán és Tóth Éva ajánlásával.