avatar

Született:
1953. december 9. (70 éves)
Budapest, Magyarország

Nemzetiség:
magyar

Idézetek:
1 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
színművész szinkronszínész érdemes művész

Rövid információ a szerzőről:

1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ugyanebben az évben a Nemzeti Színház tagjaként kezdte meg pályafutását. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja, 1988-tól a Radnóti Miklós Színház társulatának a tagja. 1989-től szabadfoglalkozású művész. Játszott a veszprémi Petőfi Színház, a Komédium, a Várszínház, a tatabányai Jászai Mari Színház, a kecskeméti Katona József Színház és a Pesti Magyar Színház előadásain. Színpadi alakításai mellett számos mozi- és televíziós filmben szerepelt.

Nős, felesége Kuthy Zsuzsanna. Sokat szinkronizál, jellemzően Bruce Willis, Mel Gibson, Eddie Murphy és Michael Douglas, illetve Kirk Douglas ifjúkori szerepei számára kölcsönzi a hangját.

2006-ban elvállalta az első magyar science-fiction film, a Thelomeris főszerepét, ahol eddigi karaktereitől eltérő szerepben alakítja a filmben szereplő óriási gyárváros, Thelomeris urát. Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a filmben az a „bizarr gondolat” fogta meg, „hogy az ember az idővel üzletel, olyan dologgal, ami elvileg végtelen és örök”.

2011 októberében Tarlós István főpolgármester kinevezte az Új Színház igazgatói posztjára, Dörner pedig intendánsként Csurka Istvánt nevezte meg. A Fővárosi Önkormányzat a szakmai zsűri véleményével (6:2) szemben döntött a javára. Az addig Márta István vezette teátrum nevét Dörner Hátországra szerette volna változtatni, ezt azonban nem engedélyezték. A kinevezés 2012. február 1-jén lépett érvénybe.