avatar

Született:
1981. november 18. (39 éves)
Harrisonburg, Virginia, Amerikai Egyesült Államok

Nemzetiség:
amerikai

Idézetek:
52 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
író

Rövid információ a szerzőről:

Maggie Stiefvater rengeteget olvasott, sokat járt könyvtárba. Már gyermekkorában is írogatott könyveket és már 16 évesen fontolóra vette, hogy megpróbálja kiadatni egyik könyvét, de csak a főiskola elvégzése után került erre sor. Hatodikos korától fogva testvérével együtt otthoni tanulók lettek. Már 16 évesen leérettségizett és megkezdte főiskolai tanulmányait történelem szakon. Férjével 19 évesen ismerkedett meg, és még 20 sem volt mikor már jegyben jártak. A főiskola elvégzése után köztisztviselői állást vállalt egy kis irodában, de annak ellenére hogy a munkahelyén szerették, nem bírt sokáig irodához kötötten dolgozni. Mielőtt hivatásos író lett volna, kipróbálta a pincérnői, szép írás oktatói, portré festői és szerkesztő munkákat is.

Kedvence a kelta és ír zene. Hárfán és skótdudán is játszik, ezen kívül tehetséges képzőművész is, alkotásai több kiállításon is megjelentek.

2006-tól fogva hivatásos festő lett, 2008-tól kezdve pedig ezt feladva hivatásos író.

Férjével és két kisgyermekével Virginiaban él.