avatar

Született:
1967. december 5. (52 éves)
Budapest, Magyarország

Nemzetiség:
magyar

Idézetek:
41 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
műfordító író költő

Rövid információ a szerzőről:

A Képző és Iparművészeti Szakközépiskola szobrász szakán érettségizett 1986-ban.

A középiskolai években kezdett el publikálni, 1985-ben megnyerte vers kategóriában a Sárvári Diákírók és Diákköltők pályázatát, aztán csatlakozott ahhoz az irodalmi műhelyhez, amelynek többek között Kemény István és Vörös István is tagjai voltak.

Érettségi után egy évig a Nemzeti Múzeumban dolgozott gyakornokként, majd felvételizett az ELTE Bölcsészettudományi Karára. 1990-ben tanulmányait megszakítva Párizsba ment, ahol alkalmi munkákból élt. Egy év múlva Tempus-ösztöndíjat szerzett, majd további egy évet maradt a francia fővárosban. Az ösztöndíj ideje alatt francia költőket fordított és személyes ismeretséget kötött francia költőkkel. Alain Bosquet, Lionel Ray és Pierre Oster segítette őt tanácsaival.

1992-ben hazatért, befejezte az egyetemet és tanári diplomát szerzett. 1994-98-ig a Budapesti Francia Intézet munkatársaként kortárs képzőművészeti kiállításokat szervezett. 1998-ban megszületett Marcell fia, állását otthagyta. Azóta szabadúszó, írásaiból él.

Gyerekkönyveket fia születése után kezdett írni. Első házasságának megromlása és válása után évekig ólomüveg készítésből tartotta el magát és fiát. Az üvegművesség a mai napig hobbija.

Második férje Dr. Perecz László jogász, filozófus, akivel 2010-ben kötött házasságot. Közös gyermekük Perecz Lili.