avatar

Született:
1966. március 26. (58 éves)
Budapest, Magyarország

Nemzetiség:
magyar

Idézetek:
4 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
énekes rendező dalszerző

Rövid információ a szerzőről:

1991-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki karán szerzett diplomát, Tájrendező szakon.

Az 1991-ben alapított Andersen zenekar tagja volt. Az együttes több klipjét bemutatták az MTV 120 Minutes című műsorában. Két lemezük jelent meg. Európai és amerikai turnéjuk is volt. Végül 1994-ben oszlott fel a zenekar, amikor David Bornstein énekes visszaköltözött Amerikába.

1991 és 1999 között a Varga Stúdiónál dolgozott, mint forgatókönyvíró, rendező, animátor, gyártásvezető, rövidfilmek zeneszerzője, grafikai tervező, látványtervező.

2002-ben a Sziget fesztivál reklámjaként vált népszerűvé a Kistehén figurája, melyet Igor Lazin rajzolt. A Kistehén dalt Kollár László írta és énekelte fel. A hatalmas siker után felkérést kapott, hogy készítsen el egy egész albumot. Az első lemez Zene a nyulaknak néven jelent meg.

Ezután nagyjából kétévente jelentetett meg új albumot.

A zenélés mellett rövidfilmeket, reklámokat, klipeket rendez. 1999-ben alapító tagja volt a MyFILM stúdiónak. Reklámokat, animációkat, rövidfilmeket készítenek Igor Lazin-nal.

Aktív tagja a Budapest Bár projektnek.