avatar

Darren O'Shaughnessy

Született:
1972. július 2. (46 éves)
Lambeth, London, Egyesült Királyság

Nemzetiség:
ír

Idézetek:
75 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
író

Rövid információ a szerzőről:

Tizenévesen kezdett írogatni, 14 évesen szerezte be első írógépét. Számos képregényszöveg, novella, elvetélt kezdeményezés után 17 évesen készült el első regénye, a máig kiadatlan Mute Pursuit (Néma üldözés) című sci-fi alkotás. Míg tanult és dolgozott, évente átlagosan egy, felnőtteknek szóló könyvet írt. Ezekkel azonban nem ért el különösebb sikert, noha 1999-ben az Ayuamarca című alkotás és folytatása, a Hell's Horizon (A pokol pereme) pozitív kritikákat kapott.

Az áttörés 2000-ben történt meg, amikor kiadta első, gyermekeknek szóló könyvét, az eredetileg önszórakoztatásból, pihenésképpen írt Rémségek Cirkuszát (Cirque du Freak). A vámpírok körül forgó, immár Darren Shan néven kiadott, álönéletrajzi szemszögből bemutatott történet és 11 folytatása óriási médiafigyelmet kapott és nagy népszerűségre tett szert. Húsznál is több nyelvre lefordították könyveit, melyek hivatalosan 33 országban jelentek meg – összességében tízmillió példány kelt el 2006 elejéig, és sok helyen a könyveladási listák elején végzett egy-egy Shan-könyv.

A sikerről Hollywood is értesült. A Warner Bros. megvásárolta a filmkészítés jogait az írótól, mivel azonban film nem készült, azok visszakerültek Shanhez. 2005 januárjában aztán a Universal Studios vásárolta meg a vámpír-sagát. A Rémségek Cirkusza, melynek forgatókönyvét az Oscar-díjas Brian Helgeland és Paul Weitz írta az első három kötetből, az X-ment is jegyző Lauren Shuler Donne produkciójában készült. A forgatás 2008 februárjában kezdődött Paul Weitz rendezésében. A film premierjét még a nyáron véglegessé tették. Magyarországon a világ összes országát megelőzve, október 22-én került sor a premierre.