avatar

Született:
1732. január 24.
Párizs, Franciaország

Elhunyt:
1799. május 18. (67 évesen)
Párizs, Franciaország

Nemzetiség:
francia

Idézetek:
4 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
író színműíró

Rövid információ a szerzőről:

Apja órásmester volt, aki fiát is erre a mesterségre fogta. Az ifjú órásmester a muzsikáláshoz is kitűnően értett és ezzel, illetve házassága által bejutott a francia király udvarába, ahol utóbb XV. Lajos leányainak zenetanítója lett. Az udvarban szerzett befolyás és információk ügyes felhasználásával nemesi címet, befolyásos udvari hivatalokat és jelentékeny vagyont szerzett. 1764-ben Spanyolországba utazott, hogy fellépjen húga érdekében, akinek egy spanyol nemesember házasságot igért, de megszegte szavát. Erről szól Eugénie című érzelmes színműve (1767), melyet Goethe felhasznált Clavigó-jához Beaumarchais spanyolországi útleírásával együtt.

Gyanús pénzügyi ügyletei miatt börtönbe zárták, s mikor kiszabadult, 1774-ben megírta híres emlékiratait, melyben leírta perét, és a hozzá kapcsolódó összes korrupciós ügyet. Az emlékirat óriási sikert hozott Beaumarchais számára, a király pedig megkegyelmezett neki.

A siker után írta első örökbecsű drámáját, A sevillai borbélyt (1775), melyet aztán felülmúlt az 1778-ban bemutatott Figaro házassága. A sikert már nem tudta megismételni későbbi műveivel, mint A másik Tartuffe című színjátékával vagy az Antonio Salieri operájához írt Tarare című librettójával. Két híres darabja kipellengérezi az üresfejű, léha arisztokráciát; komédiái szellemi előjátékát jelentik a királyság megdöntésének; ugyanakkor Szerb Antal véleménye szerint „Beaumarchais – és vele a francia forradalom egyik oldala – negatív módon bár, de olyan szorosan hozzátartozik az ancien régime-hez, mint inas a gazdájához.”

Vígjátékaival a műfaj megújítója, pergőbb cselekmény, élénkebb dialógusok, sziporkázó nyelv jellemzi műveit, melyek bizonyos tekintetben Diderot drámaelméletének igazolásai.

Írói sikerei mellett továbbra is jelen volt az üzleti életben: fegyvert szállított George Washington seregének.