Született:
1896. június 7.
Kaposvár, Magyarország

Elhunyt:
1958. június 16. (62 évesen)
Budapest, Magyarország

Nemzetiség:
magyar

Idézetek:
2 idézet (mutast őket)

Foglalkozás:
egyetemi tanár politikus

Rövid információ a szerzőről:

Szegényparaszti családból származott. Édesapja, Nagy József (1869–1925) uradalmi cseléd, vármegyei tisztiszolga, később postai szerelőmunkás volt; édesanyja, Szabó Rozália (1877–1969) mielőtt férjhez ment volna, a somogyi alispánnál, mint cselédlány szolgált. Nagy Imrének három húga volt: Mária (férj. Hubay Gyuláné), Terézia (férj. Schossberger Ferencné) és Erzsébet, aki néhány hónapos korában elhunyt. Felesége Égető Mária (1902–1978), akivel 1925. szeptember 28-án kötött házasságot. Egyetlen gyermekük Nagy Erzsébet (1927–2008), újságíró, szerkesztő, fordító, akinek első férje Jánosi Ferenc (1916–1968) református lelkész, kultúrpolitikus, második házastársa pedig Vészi János.

Az ötödik elemi után megkezdte gimnáziumi tanulmányait. Közepes tanuló volt; Hudra László tanította magyarból és latinból, aki egyben osztályfőnöke is volt; Csertán Márton lelkészhez járt hittanra. Labdarúgóként a Kaposvári Testvériség csapatában játszott a Bp. Vasas ellen. 1907 szeptemberében íratták be szülei a kaposvári állami főgimnáziumba. Szülei anyagi helyzete később romlott, édesapja a postától elkerült, s így nem tudta törleszteni a bankadósságot. Az árverezést elkerülendő, eladta a házát, s a család elköltözött a Meggyes utcai Léner-féle ház udvari lakásába. Imre taníttatása költséges volt, tanulmányaiban nem jeleskedett.

Belépett Scholz és Noficzer mérlegkészítő, épület és műlakatos mesterek műhelyébe tanoncként. Két régi osztálytársa is itt volt gyakornok akkor már egy fél éve. A géplakatos mesterség vonzotta és nagy szorgalommal tanult. A neves és jó szakemberekkel ellátott műhelyben főként mérlegek, sírkerítések, lépcső rácsok, dombormű-vasmunkák, valamint réz és egyéb díszítések készítésén dolgoztak. Többek között ő is részt vett a kaposvári Tüdőszanatórium lakatosmunkáinak elkészítésében.

A lakatossegédi oklevelet 1914-ben szerezte meg, február 1-jén levizsgázott, elvégezte mestermunkáját és felszabadult. Belépett a Magyar Vas- és Fémmunkások Országos Szövetségébe. Édesanyja azonban nem volt megbarátkozva a gondolattal, hogy Imre fia munkás legyen. Rendre győzködte, hogy kár veszni hagyni az elvégzett öt osztályt, folytatni kell a tanulmányokat, s ha a gimnáziumban visszamenni nem kíván, menjen felső kereskedelmi iskolába. Ez utóbbi éppen az időtájt létesült Kaposváron, 3 osztállyal. Miután édesapja is az édesanyja akaratát támogatta, rávették fiukat, hogy ősszel beiratkozzon a felső kereskedelmi iskolába. Nyár elején munkájából kilépett, az iskolai év kezdetéig Dr. Szücs Rezső ügyvédhez szegődött irodai alkalmazottként. Ekkor tört ki az első világháború. Principálisa, Szücs Rezső is bevonult katonának, így Imre egyedül maradt az ügyvédi irodában ügyintézőnek.

1914 decemberében besorozták és 1915 májusában behívták katonának. A tanulmányi évet ugyan befejezte, de vizsgákra nem került sor, a bizonyítványát anélkül állították ki.

A kaposvári 44-es közös gyalogezredhez vonult be. A háború során ez ezredet áthelyezték a csehországi Reichenbergbe, de Nagy Imre nem akart odamenni, ezért áthelyezését kérte a kaposvári honvédekhez. Kérését teljesítették, s a 17-esekhez tették át, azonban nem a kaposvári, hanem a székesfehérvári zászlóaljhoz került. Gyors és erőltetett kiképzésben részesült. Három hónapi kiképzés után, 1915 augusztusában menetszázadba osztották be, s társaival az olasz frontra vitték. 

Ezrede, a 17-es honvéd gyalogezred az isonzói fronton a Doberdói-fennsíkon, Monfalcone falu mellett harcolt. Az ezred tartaléka Vallónában állomásozott. A völgyben lévő erdőben, kiépített fedezékekben és sátrakban laktak, s éjjel innen vonultak a tűzvonalba. Nagy Imre itt ismerkedett meg a háború borzalmaival. Az őszi eső alkalmával megfázott, s visszaemlékezése szerint San Martinóba vitték kórházba magas lázzal. Hamarosan felgyógyult, s egy novemberi ütközet alkalmával egy gránátszilánk megsebesítette a lábán. A laibachi kórházba vitték, onnan pedig tovaszállították Ogulinba. Itt töltötte 1915 karácsonyát, az ünnepek során édesanyja is meglátogatta egy pár nap erejéig. 

1916. június 10-én az orosz frontra indult a géppuskás zászlóalj. Csukott marhavagonokban indultak útnak Pécsről, és Luck alatt szálltak le a vonatról. Két napi tartalékosságot követően a Csartorijek közelében lévő erődítési frontra küldték. Az oroszok áttörése miatt visszavonultak, a nagy forgatagban rengeteg hadianyag, fegyverzet, és felszerelés veszett oda. 

1916 őszén került hadifogságba[6], ekkor csupán egy vékony nyári katonazubbony, egy viseltes nyári civil nadrág, sapka és bakancs volt minden öltözete. A kórházból ellopott egy vánkos huzatot, melybe egy pohárként szolgáló bádog kakaós dobozt, valamint a fakanalát tette, s így ment Voronyezsből a Kijev melletti darnyicai elosztó táborba. Innen Szibériába irányították azon értelmiségieket, akiket nem tudtak munkaerőként használni Oroszország európai részén. Tizenhárman kerültek egy csoportba, s két orosz katona kíséretében indultak útnak. 

Az 1917. évi forradalmat követően a foglyok szigorú őrizetet kaptak, az élelmezés rosszabb lett, cukorban és kenyérben is hiányt szenvedtek. A tűrhetetlen helyzet miatt Nagy Imre munkára jelentkezett: a fürdő számára aprított fát. A fürdő mellett szabadabb életet élhetett és jobb ellátásban volt része. A tábor lakói a forradalom hatásait csak 1918 első hónapjaiban tapasztalták. A katonák között zendülés tört ki, a tiszteket megölték, a kozákokat lefegyverezték; szakszervezetek létesültek.

Nagy Imre egészen 1918 tavaszáig élt a lágerben.

Bővebb információk a szerzőről:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_Imre_(politikus)