Nincs megjeleníthető információ a kiválasztott szerzőről.
„ Szegény, koldusszegény leszel, mikortól nem tudsz már szeretni mást, csak önmagad. ”
„ Aki sosem kockáztat, annak nincs mit remélnie. ”
„ Nem öröm a lovaglás, ha a ló még a zabláját sem rántja meg soha. ”
„ Sohasem tudhatjuk, hogy a kedély nyugalma morális erejéből fakadt-e, ha nem győződtünk meg róla, hogy nem érzéktelenségből fakadt. Nem nagy mesterség olyan érzéseken úrrá lenni, melyek csak a lélek felszínét súrolják könnyedén és futólagosan; de az egész érzéki természetet felkorbácsoló viharban megtartani kedélyünk szabadságát, ehhez olyan ellenálló képesség kell, mely minden természeti hatalomnak végtelenül fölötte áll. ”
„ Nem öröm a lovaglás, ha a ló még a zabláját sem rántja meg soha. ”
„ Egy művésznek is az a legnagyobb dicsérete, ha elmerülünk az alkotásában, és megfeledkezünk az alkotóról. ”
„ A szív számára nincs császár-parancs. ”
„ Mennél több feszültséget, megkötöttséget és leigázottságot teremt a lelkekben korunk pillanatnyi érdeke, annál sürgetőbbé válik az igény, hogy a megkötött lelket fölszabadítsa, és a politikailag megosztott világot az igazság és szépség zászlaja alatt újraegyesítse egy általános érdek, amely a tisztán emberi, a kor minden befolyásától mentes valósághoz fűződik. ”
„ A szeretet rettenetesebb kényszer, mint a zsarnok dühe! ”
„
Mit nem fogadtál el a pillanattól,
Az öröklét sem adja vissza már.
”
„
A szív csöndes szentélyébe fuss hát
A világból, mely forrong vadul.
”
„
Minden elmúlik, mint az álom
Elröpül, mint a vándormadár,
Csak az emlék marad meg a szívben,
Halványan, mint a holdsugár.
”
„ A sors felemeli az embert, amikor szétmorzsolja. ”
„
A természet csak homlokába tett
Látó szemet, hátát, a védtelent,
Csupán a jámbor hűség védi meg.
”
„ Aki semmitől sem fél, van olyan hatalmas, mint akitől mindenki retteg. ”
„ A művészi élvezet teljességét a szív örömével összekötni, ez volt mindig legfőbb életideálom, s e kettőnek egyesítése a legbiztosabb eszközöm is, mellyel mindkettőt teljességre vihetem. ”
„ Az ember csak ott egészen ember, ahol játszik. ”
„ A percet lásd meg, míg el nem repül, mert életünkben ritka pillanat kínál nagyot, jelentőst. ”
„ Kifogytam az emberi eszközökből, ördögiekhez kell folyamodnom. ”
„
Készülve életed nagy frigyére,
Nézd meg, szív szívvel összefér-e?
A kéj rövid, hosszú a bú.
”
„
Testvérek népe, egy nemzet leszünk,
baj és veszély nem választ el soha.
Szabadok leszünk mindig, mint apáink,
Inkább halált, mint szolgaságban élni!
”
„ Barátaim buzgalma tesz tönkre, nem ellenségeim gyűlölete. ”
„ Összefüggéstelen szavak, véletlen találkozások döntő bizonyítékká formálódnak a képzelődő emberben, ha elég érzékeny. ”
„ Az ember ne akadjon fenn apróságokon, ha nagy dolgok miatt vágott neki az útnak. ”
„ Csak a reménytelen szerelmes tudja, hogy mi a szerelem. ”
„ Irigység, átok és félelem szomorú tükréből mosolyog az uralkodó fensége - könnyek, szitkok és kétségbeesett jajok szörnyű lakomáin dőzsölnek a dicsőített boldogok, ezektől megrészegednek és úgy támolyognak át az örökkévalóságba, Isten trónja elé. ”
26 idézet
Nincs megjeleníthető információ a kiválasztott szerzőről.
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: