„
Mindenki kiborul, ha nem az van, mit tervezett,
Akkor jön rá, mije volt, mikor már minden elveszett.
Köss békét magaddal, ideje, hogy megtedd,
Mert amit eddig csináltál, abból semmi jó nem lett.
”
„ Nem számít, hogy tévedett a részletekben, hogy a munka, aminek az egész rövid életét szentelte, egy hajítófát sem ért. Az a fontos, hogy ő hitt benne. És kiderült, hogy lehetséges. Látta a jövőt. Tudta, hogy az ember halhatatlanná válik. ”
„ Szeretnéd, ha a világ elfogadna, de te nem fogadod el magadat. ”
„ A másság elfogadásának és tiszteletének rögös útján az első lépés olykor a hányinger leküzdése. ”
„ Egyszer a gyerekek is felnőnek, és nekik is meg kell tanulniuk a történelemből, hogy türelmetlenség és uszítás hatására mily könnyen változhat szörnyeteggé az ember. ”
„ A kibírhatatlanul hosszú büntetések alattomos és durva paradoxonja, hogy hét-, tizenkét és húszéves büntetés mellett az ember csak úgy tud ember maradni, ha elfogadja, hogy a börtön az ő világa. De ha ez a helyzet, akkor hogy lesz képes odakint ettől függetlenedni a szabadulás után? ”
„ Minden olyanhoz fontos csatlakozni, ami arról szól, hogy egyenrangú félnek tekintsünk minden másik embert. ”
„ Sírni fogunk, vérezni, vágyni és szeretni, és találunk gyógyírt a halálra. Mi magunk leszünk a gyógymód. Mert azt akarjuk. ”
„ Az emberi természet nem fogadja szívesen a változást, még akkor sem, ha elégedetlenek vagyunk a dolgok menetével. Talán ez a szokásokhoz való ragaszkodás és a változástól való félelem a táptalaja a rasszizmushoz vezető konzervativizmusnak. ”
„ A múltad olyan, mint egy tetoválás: ha akarod, eltüntetheted, de azzal együtt teljes a történeted. ”
„ Sokkal nagyobb erő az, ha valakit képes vagy azért szeretni, amilyen, és nem azért, mert azt várod, hogy majd ő is szeressen. Szeresd azért, mert boldoggá tesz, azért, mert örömödet leled benne, és nem azért, mert azt várod, hogy majd ő is ugyanígy érez irántad. Ha így történik, örülj, legyél boldog, hálás érte, de ha nem, akkor egyszerűen csak tanuld meg, hogy ezt is meg kell tapasztalnod. ”
„ Amíg ő él, jól van és boldog ezen a világon, én is megtalálom a magam boldogságát, még ha nem is mellette. ”
„ Nagy ügy. Beleszerettél valakibe. (...) Hiányozzon! Küldj neki erőt minden alkalommal, amikor eszedbe jut, majd felejtsd el! ”
„ Nem lehet valakit szelektíven elfogadni, csak teljes egészében, vagy sehogy. Micsoda totalitarizmus a természettől! ”
„ Az otthon ott van, ahol nem kell a szabadságommal fizetnem azért, hogy eltűrjenek. ”
„ Akkor vagy otthon, amikor nincsenek elvárások, amikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy. ”
„ Mindig a jót kell keresni egy emberi lényben, akármilyen is. ”
„ Ezt az elcsépelt szöveget, szeresd a másikat olyannak, amilyen, és ne akard másnak látni, hiába ismerjük, hiába tudjuk, hogy így van, csak öregen vagyunk képesek megvalósítani. ”
„ Egy sikeres kapcsolat záloga az, hogy az egyik eltűri, hogy a másik jobban szeret. ”
„ A patak igazodik lehetőségeihez, és úgy keres utat magának - nekünk is tudomásul kell vennünk mindazt, ami sorsunkban változhatatlan. ”
„ A félelem és a rossz döntéseink, a kudarcaink nyomán támadt szégyenérzet pedig tartósan csak egyféleképpen győzhető le: a megismerés, a megértés és az elfogadás folyamata által. ”
„ Hogy egy elv diadalra jusson, le kell győznie egy másik elvet. ”
„ Hagynod kell megélned magadnak a saját válságaidat. Valószínűleg ez a kulcsa a nem válságoknak. Hogy megéled, amikor szar vagy, amikor szétesel. ”
„ Meggyőződésem, hogy a pozitív változás kulcsa mindannyiunk életében a felelősség vállalása, önmagunk elfogadása és feltétel nélküli szeretete. ”
„ Egyedül a szeretet tudja jóváhagyatni velünk az igazságtalanságot. ”
„ Akik a barlangban rabként élnek, azok nem látnak mást, mint az előttük falra vetülő árnyékokat, amelyet így valóságnak tartanak. ”
„ A legméltóbb válasz egy sértésre, hogy higgadtan figyelmen kívül hagyod. Ha képtelen vagy rá, fordítsd visszájára, eltúlozva az állítást. Ha erre sem vagy képes, nevess rajta! Ha képtelen vagy nevetni rajta, valószínű, hogy megérdemelted. ”
„
Jó így, ha eső hull vagy hó.
Jó így, hogy az idő változó.
Jó így, hogy nevetni meg sírni is tudunk,
És még mindig emberből vagyunk.
”
„ Mert (...) érdekeink kibogozhatatlanul összefonódnak, kénytelenek vagyunk elfogadni az erkölcsöt, mint nélkülözhetetlen kapcsolódási pontot az egyik ember és a másik ember boldogságra törekvése között. ”
„ Az is egyfajta adomány, ha valaki meg tud elégedni azzal, ami a számára adatott. ”
„ A világ megállt (...). És meg sem indul addig, míg maga azt nem mondja, hogy... igen, már visszatért a lélegzetem. Már megszoktam itt, ahol most vagyok. Már borzasztóan unom is, hogy itt legyek, ahol vagyok. Már tovább akarok menni. ”
„ Ami engem illet, nem bánom elmúlt életem gondjait és fájdalmait, csak a fásultságot bánom, azokat a perceket, amikor nem éltem igazán. ”
„
Istenem,
kire csak vágyom: ha vagy, adj nekem,
adj a gyengének most egy kis erőt,
hogy ne törjek össze idő előtt
s ha fenékig kell innom poharam,
a méreg alját szó nélkül igyam.
”
„ Nincs semmi bajom a hippikkel vagy a szélsőbalosokkal vagy akárhogy is hívjuk őket. Szükségünk van rájuk. Meggyőződésem, hogy mindkét végletre szükségünk van, még azokra is, akikkel nem értünk egyet vagy akiket utálni akarunk. Nélkülük unalmasabb lenne az élet. Nem lenne kivel vitatkozni. Ha jobban belegondolunk, bal nélkül nincsen jobb sem. Közép pedig csak akkor lehet, ha van mindkettő. ”
„ Az élet olyan, mint egy kert. A levelek elszáradnak, és a virágok elhervadnak természetes módon. Csak ha ezeket eltávolítjuk, gyönyörködhetünk ismét új virágaink és leveleink szépségében. Ugyanígy el kell távolítanunk tudatunkból a rossz tapasztalatokat, a múlt árnyait. Élni annyi, mint emlékezni a felejtésre. Bocsásd meg, amit meg kell bocsátani. Felejtsd el, amit el kell felejteni. Öleld át az életet megújult erővel. Az élet minden pillanatát olyan friss tekintettel kellene fogadnunk, mint egy nemrégen nyílt virág. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: