„ Ami nem tetszik bennem, azt javítsd ki magadban. ”
„ Az élet rövid. Bármi megtörténhet, és általában meg is történik, szóval nincs értelme ülni és a sok "ha"-n, "és"-en és "de"-n gondolkodni. ”
„ Valószínüleg annak van igaza, aki habozik. ”
„ Amikor az ivás veszélyeiről olvastam, azonnal leszoktam az olvasásról. ”
„ Az ember legtöbbször választ, és soha nem néz vissza. ”
„ Vigyázni kell, mit határoz el az ember, mert ha kiugrik a huszadikról, akkor a tizediknél már túl késő meggondolni. ”
„ Minden választással kétfelé esik valami, s amit az ember nem választott, még sokáig kíséri. ”
„ Arra jöttem rá, hogy ha feladjuk legáhítottabb szenvedélyünket azért, amiről úgy gondoljuk, még inkább akarjuk, a végén nagyon nyomorúságosan érezzük magunkat. ”
„ A felnőtté válás nehéz döntésekkel jár együtt, és ha helyesen cselekszünk, az nem feltétlenül jelenti, hogy jó is nekünk. ”
„ A közted és köztünk lévő nézetkülönbség a múltban szerzett tapasztalatokból ered. Viszont neked nem kell ilyesmire támaszkodnod. Döntsd el, hogy magadban hiszel, vagy bennem, bennünk és az egész Felderítő Egységben! Én sem tudom, mi a helyes döntés. Sosem tudtam. Csak a saját képességeimben hiszek, vagy pedig a megbízható bajtársaim döntéseiben. De senki sem tudja, milyen véget érnek a dolgok. Szóval olyat válassz, amelyet kevésbé fogsz később megbánni. ”
„ Az érzések csak rontanak a helyzeten, amikor az embernek menekülnie kell. ”
„ A gyereket úgy tanulják meg hogyan hozzanak jó döntéseket, hogy lehetősegük van dönteni. És nem úgy, hogy elmondjuk nekik, mit csináljanak. ”
„ Minden lépésért kár, amit más irányba tesz az ember, mint amerre a mágnes húzza. ”
„ Dönteni könnyű. A következményekkel való együttélés a nehéz. ”
„ Ki tudja, hogy mi formáljuk-e a döntésünket, vagy a döntésünk formál minket? ”
„ A helyes döntésnek nem oka van, hanem eredménye. ”
„ Tedd, amit helyesnek tartasz, mert így járhatsz a legjobban. ”
„ Mindig akad hely újabb fákat, bokrokat ültetni. Ez majdnem olyan, mint elhatározni, hogy gyereket hozunk a világra? Erős túlzás, de azért nem lehetetlen észrevenni a párhuzamot. Én döntök a sorsa felől, én határozom el, hogy ő létezzen-e, vagy sem. Tehát eleve teremtő hatalmam van fölötte. És aztán majd gondoskodnom kell róla. ”
„ Aki szeret valakit, annak nincs választása. (...) A szeretet megfoszt bennünket a választási lehetőségtől. ”
„ Attól ember az ember, hogy meggondolja magát. ”
„ Ha először nem szánod rá magad, később még nehezebb. ”
„ Minden pillanatban létezik egy választás. Belekapaszkodhatunk a múltba, vagy elfogadhatjuk az elkerülhetetlen változást. És engedjük, hogy kibontakozzon előttünk egy szebb jövő. Egy olyan bizonytalan jövő, mely még több bizonytalan szövetséget követel. Bárhogy is legyen, egy új nap közeledik, akár tetszik, akár nem. A kérdés az, hogy te irányítod vagy ő fog irányítani téged. ”
„ Ha azt mondod, hogy az élet nehéz, vagy igazságtalan, akkor nehéz és igazságtalan is lesz. A te döntésed. ”
„ Ha rossz csatába mész, jól válaszd meg a fegyvert. ”
„ A bizonytalanok mindig mindent túlbonyolítanak. ”
„ Amikor csak várni, hinni, tűrni és munkálkodni kellett volna, úgy éreztem, hogy nem történik semmi! Nekem kell kezembe vennem az életemet!... Kiragadtam az életemet Isten kezéből, s az én kezemben a legrosszabb kézbe került. ”
„ Nem létezik biztos választás, csak másféle. ”
„ Mindenkinek önállóan kell döntenie, és élete végéig viselnie kell a döntése következményeit. ”
„ A használható döntések születése az informatív hibák olvasztótégelyében történik. Így az Intelligencia elfogadja az esendőséget. És amikor abszolút (tévedhetetlen) döntések nem ismertek, az Intelligencia megpróbálkozik korlátozott adatokkal egy olyan porondon, ahol a hibák nem csak lehetségesek, de egyenesen szükségesek. ”
„ Az egyéni választások - tudunk róla vagy sem - többnyire a családi múlt hátteréből történnek. ”
„ Azt, hogy mi volt a nagyobb rossz, mindig csak utólag lehet látni. Sose tudni, mi a jó. Az, amiben meg lehet nyugodni. Megnyugodni meg csak akkor lehet, ha az ember azt mondja: így döntöttem, mert akkor, ott, az volt a jó. ”
„ Lényegében mindig érzelmi alapon döntünk. Az első érzelmi benyomások eldöntik a vásárlás létrejöttét vagy meghiúsulását. Az érvek csak arra valók, hogy utána bizonygathassuk, mennyire jól döntöttünk. ”
„ A lelkiismeret sokszor sikerrel akadályozza meg a rideg racionális ész hibáit, máskor viszont a racionális ész segít, hogy érzelmeink vagy lelkiismeretünk szavára ne ragadtassuk el magunkat túlságosan. Nincs általános szabály, amely megmondaná, mikor melyiknek van igaza. ”
„
- Tudod, gyakran hallom a saját gondolataimat, melyek az esetek nagy részében merőben mást üzennek, mint amit a mellkasomban érzek, és nem igazán tudom eldönteni, melyiknek higgyek (...).
- Ez a kétely... Az egyik legesendőbb emberi érzés, ami arra tanít téged, hogy csak az érzéseidre hallgass!
”
„ Az életben százszor nyílik rá alkalmad, hogy megállítsd a dolgokat, mielőtt igazán elkezdődnének. Vagy menet közben. De olyan is előfordul, és az a legrosszabb, amikor egy adott pillanatban tudod, hogy még nem késő megmentened önmagad, és mégis képtelen vagy megmozdulni. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: