„ Fénylő ajkadon bujdokoló nap
a mosolyod; szelíden süt rám és meleg. ”

„ Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem. ”

„ Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék. ”

„ Csak jöttem némán könnyes folyókon
hullató ligeteken és zokogástól rengő
réteken is némán keresztül csak a
sírásom csorgott száz arcomon
mely már halovány mint a
hajnali holt hold mely
szégyen a hajnali hajnali égen. ”

„ Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben. ”

„ Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,
s akár a folyton gyűrüző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató. ”

„ Ha megharagszol, ép
olyan vagy mint az ú,
mélyhangú, hosszan zengő és sötét. ”

„ Amikor ősszel, ha haloványan csillog
a napfény, egyszerű szavakkal hódolok
néked és szeretlek, ahogyan csak a fűz
szeretheti a bágyadt folyót. ”

„ Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik;
elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld.
De haragod füstje még szálljon az égig,
s az égre írj, ha minden összetört! ”

„ És mégis álmaimban
gyakorta száz karom van,
s mint álombéli Isten
szorítlak száz karomban. ”

„ Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke! ”

„ Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt. ”

„ Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot
annyira, hogy már néha nem is fáj -, undorodom csak. ”

„ Ha valóban van még elvégezni való munkám itt, nem pusztulhatok el. S ha elpusztulok, akkor nem volt már értelme annak, hogy éljek. Tegnap éjjel a polcokat néztem. A nagy életművek mind ezt bizonyítják... és ahogy születtem, - mert születtem valamire, különben miért lett volna az áldozat. ”

„ Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár. ”

„ Belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél ujra,
kamaszkorom kútjába visszahullva. ”

„ Úgy gyötri a testet utánad a bánat,
úgy röppen a lélek utánad, elébed,
ó, semmi, de semmise már! ez a zápor
sem mossa le rólam a vágyat utánad. ”

„ Őrizz és védj, fehérlő fájdalom,
s te hószín öntudat, maradj velem:
tiszta szavam sose kormozza be
a barna füsttel égő félelem! ”

„ Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál. ”

„ Kihűlt már,
fekete
a parázs;
bennem még
lánggal ég
a tüzes
harapás! ”

„ Jó messzi jártunk éjjel, dühömben már nevettem,
méhrajként zümmögött a sok vadász felettem,
a védelem erős volt, hogy lődöztek barátom,
míg végül új rajunk feltünt a láthatáron.
Kis híja volt s leszednek s lenn összesöprögetnek,
de visszajöttem nézd! és holnap ujra retteg
s pincébe bú előlem a gyáva Európa... ”

„ Ó, alkonyoknak könnyű vétkei:
semmittevés és pillanatnyi csönd. ”

„ Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem. ”

„ Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. ”

„ A valóság, mint megrepedt cserép,
nem tart már formát és csak arra vár,
hogy szétdobhassa rossz szilánkjait. ”

„ Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen. ”

„ Együtt kelek a nappal, hajamat fésüli -
marja a hegyek felől a szél:
ébredő utak között, színes vetések és
virágos mákföldek fölött lengetem
hajnali szomorúságom. ”

„ Barátaim, ha rövid a papír
az ember akkor apró verset ír;
higgyétek el, a rövid is elég,
meghalok, s úgyis minden töredék. ”

„ Már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szivünket. ”

„ Népek kiáltják sorsodat, szabadság! ”

„ Fölemelt karral álltam
az ég alatt és
teli volt a rét
csillaggal és katicabogárral! ”

„ Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit. ”

„ Én én vagyok magamnak,

S neked én te vagyok.

S te én vagy magadnak.

Két külön hatalom.

S ketten mi vagyunk.

De csak ha vállalom. ”

„ Az ember egyre vénül, verset ír, tanít... 
"Csak ülj a földre és beszélj az égre." 
S nem ül le. S nem beszél. 
Felnő, és azt se tudja, hogy mivégre. ”

„ Napjaim tetején ülök, onnan
lóg le a lábom, hajamon
hófelhő kalapoz és szavaim
messze, kakastollak közt
portverve menetelnek! ”