Fénylő ajkadon bujdokoló nap
a mosolyod; szelíden süt rám és meleg.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csak jöttem némán könnyes folyókon
hullató ligeteken és zokogástól rengő
réteken is némán keresztül csak a
sírásom csorgott száz arcomon
mely már halovány mint a
hajnali holt hold mely
szégyen a hajnali hajnali égen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,
s akár a folyton gyűrüző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha megharagszol, ép
olyan vagy mint az ú,
mélyhangú, hosszan zengő és sötét.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor ősszel, ha haloványan csillog
a napfény, egyszerű szavakkal hódolok
néked és szeretlek, ahogyan csak a fűz
szeretheti a bágyadt folyót.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik;
elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld.
De haragod füstje még szálljon az égig,
s az égre írj, ha minden összetört!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

És mégis álmaimban
gyakorta száz karom van,
s mint álombéli Isten
szorítlak száz karomban.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot
annyira, hogy már néha nem is fáj -, undorodom csak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha valóban van még elvégezni való munkám itt, nem pusztulhatok el. S ha elpusztulok, akkor nem volt már értelme annak, hogy éljek. Tegnap éjjel a polcokat néztem. A nagy életművek mind ezt bizonyítják... és ahogy születtem, - mert születtem valamire, különben miért lett volna az áldozat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél ujra,
kamaszkorom kútjába visszahullva.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Úgy gyötri a testet utánad a bánat,
úgy röppen a lélek utánad, elébed,
ó, semmi, de semmise már! ez a zápor
sem mossa le rólam a vágyat utánad.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Őrizz és védj, fehérlő fájdalom,
s te hószín öntudat, maradj velem:
tiszta szavam sose kormozza be
a barna füsttel égő félelem!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Kihűlt már,
fekete
a parázs;
bennem még
lánggal ég
a tüzes
harapás!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Jó messzi jártunk éjjel, dühömben már nevettem,
méhrajként zümmögött a sok vadász felettem,
a védelem erős volt, hogy lődöztek barátom,
míg végül új rajunk feltünt a láthatáron.
Kis híja volt s leszednek s lenn összesöprögetnek,
de visszajöttem nézd! és holnap ujra retteg
s pincébe bú előlem a gyáva Európa...

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ó, alkonyoknak könnyű vétkei:
semmittevés és pillanatnyi csönd.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A valóság, mint megrepedt cserép,
nem tart már formát és csak arra vár,
hogy szétdobhassa rossz szilánkjait.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Együtt kelek a nappal, hajamat fésüli -
marja a hegyek felől a szél:
ébredő utak között, színes vetések és
virágos mákföldek fölött lengetem
hajnali szomorúságom.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Barátaim, ha rövid a papír
az ember akkor apró verset ír;
higgyétek el, a rövid is elég,
meghalok, s úgyis minden töredék.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szivünket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Népek kiáltják sorsodat, szabadság!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Fölemelt karral álltam
az ég alatt és
teli volt a rét
csillaggal és katicabogárral!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én én vagyok magamnak,

S neked én te vagyok.

S te én vagy magadnak.

Két külön hatalom.

S ketten mi vagyunk.

De csak ha vállalom.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember egyre vénül, verset ír, tanít... 
"Csak ülj a földre és beszélj az égre." 
S nem ül le. S nem beszél. 
Felnő, és azt se tudja, hogy mivégre.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Napjaim tetején ülök, onnan
lóg le a lábom, hajamon
hófelhő kalapoz és szavaim
messze, kakastollak közt
portverve menetelnek!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás