„ Ha meg akarod tudni, mi tartja most fogva szívedet, akkor figyeld meg, hol járnak a gondolataid, amikor csak úgy bolyonganak. ”
„ A félelem iránytűje egyre szűkebb, biztonságosabb, de üres és magányos börtön felé visz. A vágy iránytűje kiszámíthatatlan, veszélyes, de izgalmas tájakra mutat. ”
„
Mindennapi örömöm voltál, és mégis eltűntél az idő
vadonjában. Szétfoszlottál a semmiben. Már nem tudom,
hogyan és miért.
Jelenj meg újra, teljes valóságodban. És bocsáss meg
mindent. Nélküled a semmi vár reám. Az vár reám, hogy
mint elanyátlanodott lélek éljek ebben a kietlen világban.
”
„ A szívverésem felgyorsul, és a nyúltagyam elfeledkezik arról, hogy szinapszisokat tüzeljen, és lélegzésre késztessen. ”
„ Olykor el is mosolyodott, ráfüggesztve szemét egy percre. (...) Úgy érezte, tekintete áthatol a lelkén, mint azok a napsugarak, melyek a víz mélyére szállnak. Szerette minden számítás nélkül, nem is remélve semmit, korlátlanul; és e néma elragadtatásban, amely olyan volt, mint egy hálaima, szerette volna homlokát csókzáporban füröszteni. ”
„ Arra jöttem rá, hogy ha feladjuk legáhítottabb szenvedélyünket azért, amiről úgy gondoljuk, még inkább akarjuk, a végén nagyon nyomorúságosan érezzük magunkat. ”
„ Én kergettem a vágyat, és a vágy jött mellettem, jött velem kézen fogva. ”
„
Mióta tegnap megcsókoltalak (...),
folyton elém rajzol a hála, folyton
előttem állsz, utcán és munka közben
folyton beléd ütközöm: hátracsukló
fejedet látom, kigyúlt arcodat,
csukott szemedet s a kínzó gyönyörvágy
gyönyörű mosolyát az ajkadon.
”
„ A szüzekre bukott inkább, akiket ő nyithat meg. Úgy tekintett magára, mint egy erotikus mesterre, aki nem visszaél a fiatalok bizalmával, nem árulja el őket, hanem bevezeti az életbe. ”
„ Isten és Ördög között valahol ott bújik a szenvedély, hozzá az utat megtalálni könnyű, visszajutni rajta nehéz. ”
„ Mindenkinek olyan a szex, amilyennek megéli. A test csak kivetülése a gondolatainknak. Ha szeret, akkor nem csinálhatod rosszul. ”
„
Majd egyszer... nagy bőgés után,
Vagy egy kacaj közt.
Vagy csak magára nézek, kedves,
Ha egy lemez lejárt. Vagy, vagy csak úgy,
Egy cigaretta közben. Este majd.
Vagy délután. Vagy délben. Nem tudom.
Holnap talán már. És talán soha.
Mi az? maradjon! csak tovább ne álljon.
Várjon. Talán csak percig.
Várjon. Várjon.
”
„
Ha ebben az óriási műteremben,
Amit világnak nevezünk,
- És ahol egy véget nem érő vásznon
Festi meg az idő szomorú történetünket -
Csak egy percre megkaphatnám az ecsetet,
Jól odapingálnálak magam mellé,
Hogy soha ne kophass el onnan.
”
„
Oda mennék én is, ahol öröknyár a nyár,
Ahol a hó illatú tél, csak gondolatban jár,
Ahol a tücsökhangú vágy romantikát játszik,
S ahol a lopott boldogság is szabadabbá válik.
”
„ Csillagot vársz… Hullócsillagot. Nézed a végtelen eget, és közben arra gondolsz, hogy bár ehhez a végtelenséghez képest mennyire semmi vagy, mégis, lelkedben a világmindenségnél nagyobb érzések férnek el. De most nem is ez a fontos. Hanem a hullócsillag. Amit vársz. Hogy kívánj valamit. És amikor az égen feltűnik, arra gondolsz, aki ugyanilyen várva, ám mégis, váratlanul megjelent az életedben, és arra vágysz, azt kívánod ezekben a pillanatokban, hogy Ő ne röpke életű hullócsillag legyen az életedben. Hanem örök Napod. ”
„ Mindenki keres valamit. Valamit, ami mindent teljessé tesz. Ezt a legkülönösebb helyeken találod meg; a szerelmed szemében, a legmélyebb barátságokban, mások szavaiban.. egy egyszerű szó képes megnevettetni vagy megríkatni. Mikor megtalálod ezt a különleges dolgot, repülni fogsz-szárnyak nélkül. ”
„ Ha valahol megszólalt volna akár suttogva is, vagy elneveti magát valahol a közelben, a hangszórók bömbölésében is megismerném a suttogását, vagy a nevetését, de mindig távollétemben nevet és mindig távollétemben suttog és mindig abban a résben, amelyből hiányzom. ”
„ Álmainkban néha megpróbáljuk kiküzdeni magunkat a vágyak tengeréből, és felmászunk Jákob lajtorjáján, fel arra a bizonyos rendezett helyre. Aztán emberi hangok ébresztenek, és megfulladunk. ”
„ A vágy ereje (...) túllép az emberen és megváltoztatja a sorsát. ”
„ A függőség vágy, ami ha egyszer fellobban, lehetetlen csillapítani. Még ha tápláljuk is, az éhség megmarad. ”
„ Ahhoz, hogy azzal háljunk, aki tetszik nekünk, legalább egy kicsit szeretnünk kell saját magunkat is! ”
„ Nem mindig kapod meg, amire vágysz, de ha próbálkozol, olykor megtalálod, ami neked jár. ”
„ Mindig jön egy pillanat, mikor már elege van az embernek a bezártságból, a munkából, a bátor helytállásból, és egy nő arcát vágyik látni, egy szeretettől átforrósodott szívet érezni maga mellett. ”
„ Semmi sem elég a vágynak, a természet kevéssel is beéri. ”
„ A nőnek nem a legjobb kell, hanem pont az, amit a fejébe vesz. ”
„ Férfi és nő, hogyan is érthetnék meg egymást, amikor mind a kettő mást akar; a férfi nőt, a nő férfit. ”
„
Hogy mondjam el? A szó nem leli a számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
”
„ Bárcsak két szívem volna! Az egyik érzéketlen, a másik szüntelenül szerelmes lenne. Ez utóbbit azoknak a nőknek adnám, akikért dobog, míg a másikkal boldogan élnék. ”
„ A nőt fokozatosan kell megismerni, szép lassan, mint ahogy a jó bort sem öntjük le a torkunkon azonnal, hanem kóstolgatjuk, ízleljük a nyelvünkön, ahogy szétterül, s mikor már minden sajátosságát kiismertük, akkor térünk rá újabb fokozatra: kortyolunk még egyet, új ízeket keresünk. (...) Az út a másik megismeréséhez önmagában már élvezet. Soha nem értettem meg azokat a fiatalokat, férfiakat, akik azonnal ágyba hurcolják a nőt. És megkezdődnek az elgondolkodtató, megfontolt beszélgetések, kézszorítások, egymás szemébe nézések, melyek felkészítenek minket arra, amit amúgy is mindketten akarunk. De mennyivel szebb és emberibb így! ”
„ Romantikaigény tekintetében minden nő nimfomán. ”
„ Vársz valakire. Egy Angyalra. Szeretnéd látni szemeinek csillogását, vágysz erőt meríteni mosolyából, kívánod hallani hangját. Mert... de nincs "mert"... nincs magyarázat, nem is kell. Vársz rá, szükséged van rá. Igen, vársz rá. Az Angyalra. Az Angyalra, pici szárnyakkal. De nem érkezik. És szomorú vagy... Ám történik valami. Az Angyal küld valamit. Egy pici tollacskát a szárnyaiból. És már tudod, amit eddig is éreztél: gondol rád, fontos vagy neki. És már nem vagy szomorú... a pici tollacska szárnyakat ad... neked is. ”
„ A vágyaknak gyorsan kell teljesülniük, különben mást ad a beteljesülés, mint amire áhítoztunk. ”
„
Legyen úgy, hogy a vágy ideérjen,
Te csak engedd, jöjjön el értem,
hogy egészen felemésszen az a lobbanás.
Legyen úgy, hogy jókor kérsz el,
legyen úgy, hogy engem is érzel,
s hoz a vágy még tűzijáték-ragyogást.
”
„ Mit remélsz, szegény, meztelen rabszolga, mikor a kéj szöges ostora csattog a hátadon? ”
„
Szeretnélek még egyszer látni,
Meggyógyítna egy pillanat.
Mit szenvedtem, feledni tudnám,
S még egyszer örömest feldulnám
Éretted ifjúságomat!
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: