„ A szabadság révén álmodhatunk. Hiszen álmok nélkül nincsen élet. Ahogyan az élet nélkül sincsen álom. Én meg akarom élni az álmaimat. És valóra akarom váltani őket. Szeretek a harmatos, puha fűben feküdni, azt sem bánni, hogy bogarak mászkálnak göndör fürtjeimen, és csak bámulni az ég végtelen, kék csendességét. És a madarakat. Ilyenkor is álmodozom. Arról, hogy velük együtt repülhetek. Száguldhatok a végtelen csendességbe, és zuhanhatok, súlytalanul, magatehetetlenül átadva magam a semminek. Semmivé válni. Ez a szabadság katarzisa. Alfája és omegája. ”

„ A valódi kiválóság a bensőből fakad, (...) ami pusztán materiális, lélek nélküli, az felszínes, üres. ”

„ Napról napra, hétről hétre úgy éreztem, valami szétárad bennem, ott legbelül, valami lágyan és melegen, finoman és érzékien átveszi az irányítást testem felett. És ez a valami egyre elviselhetetlenebbé tette azt a tényt, hogy csak úgy létezzünk a világban, távol egymástól. Ez a valami nem pusztán a nő vágya volt a férfi után. Hanem az életem mélyéből egyetlen pillanat alatt feltörő szerelem. ”

„ Csak az érintése létezett a bőrömön. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló kezére. És megkérdezte, halk, érzéki, alig hallható hangon:
- Most mire gondolsz?
Hát mire gondolnék, Istenem, mire gondolhatnék, amikor itt vagy, és nem csak itt vagy, de hozzám érsz, érinted vágyakozó bőrömet azzal a finom, édes kezeddel! Arra gondolok, hogy bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat; az idő, a kegyetlenül rohanó idő megállna, örökre, és mi örökre itt maradnánk, te örökre a testemet érintenéd, én pedig örökre ezt a gyönyört érezném. Arra gondolok, hogy szeretlek. És a világba akarom ordítani, hogy mindenki hallja, szeretlek. Arra gondolok, hogy olyan ez, mint a tánc, aminek kezdő lépését hetekkel ezelőtt megtettük. Azóta játszunk egymással, táncoljuk a vágy mozdulatait, beszéljük a vágy szavait. Táncolni akarok még, mert a szívem is táncol. ”

„ A legjobb dolgok nem jönnek könnyen. Küzdeni kell értük. És a világon semmi nem olyan fenséges, mint azok a dolgok, amelyekért a legkeményebb küzdésen át vezetett az út. ”

„ Hiszem azt, hogy nem ismerheti a valódi, mézédes és napillatú gyönyör katarzisát az, aki nem érte még el a "minden mindegy" pokoli közömbösségét. ”

„ A magány burok. Édes, finom és tiszta levegővel teli burok. Hogy a magány szenvedés volna? Ugyan már! Szenvedés a nem kívánt emberek közelsége, a nem vágyott társaság. Az, amikor a másik úgy szívja el belőlünk az energiát, mint ahogyan az erdő fáinak sűrűn növő indái szívják el a fák elől az életet adó nedvességet. A magány boldogság. Annak boldogsága, hogy jóban vagyunk önmagunkkal. ”

„ Ahogyan a megfáradt, aranyszínű fényt adó nap lassan leszáll a fák lombkoronája mögött, a zöld, a sárga, és a vörös színek barnára, majd szürkére váltanak, s végül nem marad más, mint a hold fénye, ahogyan megvilágítja a szemközti hegyoldal tisztásait. És ekkor kezd élni az erdő. A csöndet szinte harapni lehet, minden eltűnik a világból, ami mesterkélt, minden, aminek semmi keresnivalója itt. Ekkor látható, hallható és szagolható a világ azon része, ami még szép. Ami szabad, és ettől gyönyörű. Ami fenséges és tiszteletre méltó. Amihez kellő alázattal lehet csak közeledni. Ha kellő alázattal és az erdő iránti tisztelettel tölt az ember hosszú órákat a cserjék közé húzódva, akkor élhet át valódi csodákat. ”

„ Olyan gyorsan szűnik meg egy élet. Ahogyan a villám levegőt hasító fényözöne születik s meghal, ahogyan az enyhe szellő tovalibben arcunkon, a virágszirmok leszáradnak kelyhükről, és ahogyan a vakító hó mocskos sárrá folyósodik pillanatok alatt. Ezen a földön semmi sem maradandó, semmi sem örök. Még a nap sem adja örökké éltető melegét. A tengerek vize is fáradtan fog elszomjazni. És ha ők meghalnak, a szivárvány is örök nyugovóra tér. ”

„ Vannak pillanatok az életben, amikor egész egyszerűen el kell veszítenünk a fejünket. Ezekre a pillanatokra fogunk valószínűleg örökké emlékezni. ”

„ Szerelem és irigység. A két legveszélyesebb méreg, ami emberi lelket megtámadhat. Átkozott méreg mindkettő, hiszen a józanságot veszi el végérvényesen. A józan ítélőképességet, amivel önmagunk egy darabját hagyjuk elveszni. ”

„ Képtelenek vagyunk a szépség csalfa káprázata nélkül élni. Olyan ez számunkra, mint a levegő. Kell. Kellenek a havas tájon a vérvörös naplementék, kellenek a fénylő hajnali harmatcseppek, és kellenek a szép emberek. Szükségünk van rájuk. Mert ilyenek vagyunk. ”

„ Vágytam én már sok mindenre. De rá kellett jönnöm, nincs annál erősebb vágy, mint amikor a másik közelségére vágyunk. Amikor úgy vágyunk a másik közelségére, hogy az nem lehet mellettünk, amikor vágyakozásunk kielégíthetetlen, vágyunk tárgya elérhetetlen. Ettől kezdve elindul az ördögi kör, a gyötrő láncreakció, amiből képtelenség kiszállni, hiszen az ösztön a mozgatórugója. Elindul a játék, az a kínzó játék, amit férfi és nő ösztönösen játszik egymással. A játék, amely során nem is a másik testét kívánod, hanem a lényét. Minden porcikáddal kívánod a látványát, ami talán messze van a tökéletestől, de számodra a mindent jelenti. Kívánod a hangját, aminek érzékelésére a körülötted zajló világban megáll az idő, és a te saját hangod is átváltozik. Idegen lesz, olyan, mintha nem is te volnál. Pedig ez a hang vagy csak te igazán. Mert minden, ami eddig volt, megszűnt létezni. Minden, ami eddig volt, a föld nyelte el. Minden, ami eddig szépnek tűnt, elveszítette szépségét. És értetlenül állsz ebben az idegen világban, mert egyszerűen nem találod a helyedet. Nélküle nem találod a helyedet. Mert a te helyed ott van, mellette. ”

„ Az első percek. Megismerkedésünk percei. Ekkor értettem meg, mit jelent egyetlen pillanat alatt elmerülni a szenvedélyben, hirtelen és felkészületlenül, mint amikor gyanútlanul zuhanunk a sebes áramlatú és végtelen mélységű folyóvíz súlyos hullámai közé. Mentőöv nélkül. Alattunk a végtelen víztömeg, mi pedig tehetetlenül vergődünk sodró áramlatában. Nincs esélyünk. Az ösztön és a szenvedély ellen tehetetlenek vagyunk. Nem véletlen, hogy ez a két erő irányítja a világot; az egyik pillanatban elpusztít, majd a világ tetejére emel mindent és mindenkit, aki útjába került. ”

„ Létezik az, hogy egy érzés, egy ember, egy szerelem annyira elhatalmasodik a lélekben, hogy végérvényesen birtokba veszi? S aztán az ember többé soha nem tud mást szeretni? (...) Amikor az ember felébred az éjszaka közepén, és keresi a másikat. Amikor csörög a telefon, és az első gondolatunk az, hogy ő hív. Amikor az egész életünk helyén van, csak éppen nyomorultul hiányzik valaki. Amikor semminek nincs értelme, ha ő nincs velünk. ”

„ Általában, amikor tudatosul az ember fiában a halál, akkor kell tudatosulni az életnek is. Hiszen amikor megértjük, hogy egyszer vége lesz, akkor kezdünk tudatosan élni. ”