„ Hűtlenségedről mit se tudva
a lelkemet adtam neked,
s te ismerted már, mi a titka...
Csak én, én nem ismertelek. ”

„ Ha szíved ellepi, mint hófúvás, a bánat
S a szenvedély korbácsa vagdal,
E dühödt szeretőt a közönyös világnak
Zajába ki ne vidd magaddal.
Meg ne alázd magad! Átveheti-e bárki
Búdat, vagy elkeseredésed?
Lelki sebeidet könnyelműen ne tárd ki
Az emberek bámész szemének. ”

„ Most a szív nyugodni vágyik,
szenvedélye ellobog,
mert belátja, hogy a másik
szív érette nem dobog. ”

„ Azóta, hogy az örök Ég
Megáldott látnok-szemmel engem,
a bűn, a gonoszság művét
olvasom az emberszemekben. ”

„ Vágy, vágy... de mit ér, ha a szív csak eped, csak eped,
s elfutnak az évek, a leggyönyörűbbek!
Szeretni - de kit? Kis időre szeretni mit ér?
Örökre pedig lehetetlen... ”

„ Mindig bátrabban megyek előre, amikor nem tudom, hogy mi vár reám. ”

„ Tiéd, amit jövőm kigondol,
az üdvösségem is, fogadd;
de ne kérdezz soha a multról;
lelkem kínja enyém marad! ”

„ Nézd a parton azt a két
sziklát, mely hajdanta egy volt,
s állta a vihar dühét;
látod, a két tört vonal hogy
összeillik? Van, amit
a természet egynek alkot
és a sors kettészakít. ”

„ Áldhatnám sorsomat! De most mért áldanám?
Most arcomat a könnyek sói mossák.
Milyen szánalmas is, aki ily hányatott,
Akit az ifjúság ráncokkal megrakott,
Ami kedvest adott, azt visszavette nyomban
És csak egyet hagyott: maró bűnbánatot. ”

„ Ha az emberek valamivel többet gondolkoznának, meggyőződnének róla, hogy az élet nem éri meg, hogy annyit nyugtalankodjunk miatta... ”

„ S a kétely sziklája nehéz
Szívemről legörög:
Hiszek, és majdnem sírok, és...
És úgy megkönnyebbülök! ”

„ Hagyj, ne fürkéssz, hiába fáradsz:
Van éj, legyenek titkai!
Multamban semmit sem találhatsz,
Ami szerelmed növeli.
Szeretsz - nos, legyen elég ennyi!
S ha szeretsz, ne kérdezd soha,
Ne tudd meg, hogy az életem mily
Üres, fekete, ostoba! ”

„ A szerelem olyan, mint a tűz: ha nem vigyázol rá, és nem táplálod, kialszik. ”