„ Az élet mintha megsűrűsödött, elmeszesedett volna körülöttük, mint ereik szövetei; szemérmetlenül beszélünk a pénzről és - szemérmesebben - gyomrunkról, emésztésünkről és az irodalomról. ”

„ Két isteni orvosság tud csak segíteni, hogy elviseljük a valóság mérgét és ne haljunk bele idő előtt: az értelem és a közöny. ”

„ Az emberi sors a világban is készül, a világerők is csinálják -, s ezek néha jelet adnak. Csak nagyon kell figyelni. ”

„ A könyvek, mint az emberek, csak akkor adják ide titkukat, bizalmukat, ha te is átadod magad nekik. Nem szeretek másféle könyvet olvasni, csak olyat, mely az én tulajdonom. Nem elég a gondolatot, ismeretet birtokolni, melyet a könyv tartalmaz, legyen enyém feltétlenül - mint ahogy a szeretőt akarják - a könyv is, a gondolat földi porhüvelye. ”

„ Ami tegnap még hulladék volt, ma tiszteletre méltó értéktárgy. Ami tegnap szemét volt egy fiókban, ma tartalék. Egyszerre megbecsüljük a valóságot. A háború nem csak szenvedésre, nagylelkűségre és hősiességre tanít. ”

„ A rokonszenvek, melyek emberek között szemem láttára kialakultak, végül mindig belefulladtak az önzés és hiúság mocsarába. ”

„ Nincs elviselhetetlen fájdalom. Tud borzalmas lenni, de soha nem elviselhetetlen. Mikor valóban az, már nem érezzük. ”

„ Mert nem lehet csak a valóságnak, a célszerűnek élni... valami fölösleges is kell az élethez, valami rikító és csillogó, valami szépség, ha még olyan olcsó szépség is. Az emberek legtöbbje nem bír a szépség káprázata nélkül élni. Valami kell, ha más nem, egy hatásos képeslap, mely - vörös és arany színekben - a naplementét ábrázolja vagy a hajnalt az erdőben. Ilyenek vagyunk. ”

„ Sikered van? Vigyázz! Minden siker gyanús. ”

„ Nem igaz, hogy a végzet vakon lép az életünkbe, nem. A végzet az ajtón lép be, melyet mi tártunk fel, s magunk előtt tessékeltük a végzetet. ”

„ Az igaz szavaknak van valamilyen alakító és tisztító erejük. ”

„ Mennyivel könnyebb az emberiséget szeretni, mint egyetlenegy embert! ”

„ Most már nem lehet visszafordulni, nem lehet többé semmit az időre vagy a véletlenre bízni, nem lehet várni, hogy majd csak lesz valami, s nem is lehet belenyugodni, hogy addig is, amíg lesz valami, én csak élek így tovább. ”

„ Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal. ”

„ Az ember végül is csak azért felelős, amit kitervel, amit akar. Az ember csak szándékaiért felelős... A cselekedet, mi az? Mindig valamilyen önkényes meglepetés. Az ember ott áll és nézi, amint cselekszik. ”

„ Ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkészségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e ő, a megcsalt és elhagyott? ”

„ Lehet-e elképzelni, hogy szerelmesek, túl azon a határon, amikor a kéjben és egyesülésben vágyott személyi feloldódás megszűnik, ne őrizzenek meg valamilyen testi titkot egymás előtt, sötétben vagy világosban? ”

„ Mi volt ebben a nőben olyan mulatságosan, olyan megvesztegetően és lefegyverzően jelentéktelen, hogy rögtön oda kellett figyelni, az érdekes, szép, hangos és rikító nők között? Valami volt benne, valami szótlan és sugárzó. Az ember reánézett, s egyszerre megértette, hogy eddig didergett, de most már elég odaülni e nő mellé, s akkor majd nem fázik többé. Igaz, nem perzsel majd különösebb forróság sem környezetében; ez a nő nem lángol. De melegít, mint egy régi cserépkályha, mely tél elején egyszer illatos fahasábok lángjától langyosodott át, s aztán csendesen parázslik tavaszig. Ezért melléje ültem, különösebb remények vagy igények nélkül; s melegedtem. ”

„ Nem árt kiselejtezni lelkünkből is az év közben felgyűlt hulladékot, babonákat, kényszerneurotikus félelmi berögződéseket, az év szutykát kisöpörni... A félelem a lélek alján megmarad - de az élet a felgyülemlett lelki szemét nélkül emberibb, egyszerűbb. ”

„ Reménytelen szerelmek nem múlnak el. ”

„ Egy napon meg kell tudnod, hogy mindaz, amit terveltél és akartál, fölösleges és mellékes volt, s ami elől loholtál, utolért és állásfoglalásra kényszerít. Nem enged el a világ, ne félj. Pihenj meg. Lélegezzél. Nem elég eszmélni. Tanulj meg végre felejteni. ”

„ Az élet kötelesség, melynek eleget kell tenni; persze terhes és bonyolult kötelesség, melyet néha önfeláldozással kell elviselni. ”

„ Az emberek kényelmesek, s nehéz lesz nekik megmagyarázni. Néhány kész fogalmuk van, barátság, szerelem, házasság, kaland, viszony; s azt hiszik, e kész fogalmakban elfér az élet. Hát nem fér el. ”

„ Szeress egészen mellékesen és szelíden, kissé szórakozottan is, csak úgy, ahogy lélegzik, vagy ahogy egy keddi napon, mikor "nem történik semmi", él az ember. Már nem szeretem, amikor úgy szeretnek, mint egy operaelőadás második felvonásában, mikor az összes kürtök üvöltenek, a reflektorok a szivárvány minden színében játszanak. (...) Szeress úgy, mint egy nem nagyon fontos magánügyet, figyelem nélkül. Akkor, talán, majd én is odafigyelek. ”

„ A zene a legnagyobb kerítő, a legveszedelmesebb csábító. Az értelem szűkölni kezd, mikor zenét hall. A zene értelemellenes. Nem megérteni akar, mint az értelem, hanem szétáradni, feldúlni, lefegyverezni, elcsábítani, megérinti bennünk a titkosat és fájdalmasat, feltárja azt, amit oly gondosan rejtettünk magunk elől, minden eszközzel fegyelmeztünk - olyan, mint a tavaszi vadvíz, feldúlja az értelem által aggályosan parcellázott, megművelt és megmunkált, szabályozott és fegyelmezett területeket. Ahová a zene kiárad, ott az értelem törvényei nem érvényesek többé. A gyönyörűségben, melyet a zene ad, a halálvágy kéjes megsemmisülésének beteg érzései hullámoznak. A zene támadás. ”

„ El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán
tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem
szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük. El kell viselni az árulást és a hűtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát. ”

„ Most éppen azért nagyon nehéz megközelíteni az emberek lelkiismeretét, mert az egyes ember elmenekül az egyéni, lelkiismereti felelősség elől a közösségi jelszavak mögé. Az egyéniség ma beéri azzal, ha részt vesz valamiben. ”

„ Tudjad, szíved és eszméleted minden erejével tudjad, hogy válságos pillanatokban senkire nem lehet számítani. Nincs rokon, barát, kedves, akit igazán ismersz; a nagy pillanatban mindenki eldobja az álarcot, megmutatja a nyers önzést, s te egyedül maradsz, mikor legnagyobb szükséged lenne arra, hogy melletted álljon valaki, s egy jó szóval, biztató tekintettel segítsen. Többet nem is vársz senkitől; de ezt sem kapod a veszélyben. Élj nyájasan és türelmesen az emberek között, de ne bízzál senkinek segítségében. Neveld magad magányossá és erőssé. Tudjad, hogy soha, senki nem segít. S ne sopánkodj ezen. Ember vagy, tehát nem várhatsz semmit az emberektől; s ez a természetes. ”

„ Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ”

„ Mindentől féltjük azt, akit szeretünk, mert végső értelemben talán a halálra vagyunk féltékenyek. ”

„ Ez az emberi arc, amelyben nincs harag, sem vágy, minden kiégett ebből az arcból, mindent tud és semmit sem akar, bosszút sem, megbocsátani sem, semmit, semmit... ilyennek kellene lenni. Ez a végső emberi tökéletesség, ez a szent közöny, ez a teljes magány és siketség, az örömmel és a fájdalommal szemben. ”

„ A művészek tiszteletre méltóak. Ők Isten gyermekei, akik a legnehezebb részt választották. ”

„ A szívósság talán a tehetség egy neme. Nem megalkudni, veszély, nyomorúság, betegség, sikertelenség közepette sem; minden nap mindent elölről kezdeni, egy buldog makacs erőszakosságával, céltudatosan, engesztelhetetlen következetességgel. ”

„ A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is. ”

„ A halált az emberek, akik még nem ismerik, összetévesztik a meghalással, s ezért félnek tőle; mintha valaki a szülést, ami vér és sikoly, összetévesztené az élettel! A halál egészen más. Úgy meg tud tölteni egy embert, mint a kegyelem, vagy mint a mustárgáz a tüdőt: minden pórusunk megtelik vele. A halál teljes. Az emberi életben nagyon kevés dolog van, ami olyan teljes lenne, mint a halál. ”