A szerelem túl van minden okoskodáson - felül áll minden értelmen. A szerelem fenn lakozik valahol a hegyormokon, magasan az értelem lapályai fölött. A lét önmaga fölé emelkedik a szerelemben, olyan magaslatokra, ahová csak ritkán jut el az ember. Az emberi szervezet a szerelemben jut el legfőbb céljának megvalósulásához, és ezért a szerelemmel nem szabad vitába bocsátkozni, hanem úgy kell elfogadni, mint az élet legnagyobb ajándékát.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Megtanulta, hogy semminek a végső értelmét nem ismerheti meg az ember, s a szépség oly titokzatos, mint maga az élet. Megtanulta azt is, hogy a szépség fonalai mindenütt összefonódnak az élet fonalaival, s tudta, hogy ő maga is parányi részecskéje csak annak a kibogozhatatlan szövevénynek, melyet napsugárból, csillagporból és csodából szőttek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ismeretlen a félelem egyik fő alkotórésze.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az otthoni megszokott élet udvariasságát itt önzetlenséggel, kitartással és türelemmel kell helyettesíteni, így és csakis így juthat hozzá a kincset érő drágagyöngyhöz: az igaz barátsághoz. Sohase mondja azt, hogy "köszönöm"; éreztesse anélkül, hogy a száját kinyitná, és bizonyítsa, viszonozza tettekben. Vagyis szavak helyett a tett, holt betűk helyett az eleven szellem legyen szószólója.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha csontot löksz a kutyának, még nem vagy jótékony. Akkor vagy jótékony, ha megosztod a csontot a kutyával, pedig magad is éppoly éhes vagy, mint a kutya.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az olyan ember, akinek erős akarata van, ki tud emelkedni a környezetéből.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A pénz szabadságot, elfogadható külsőt jelent.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szakadatlan emlékezés az őrület poklába vezet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ennek a lánynak a teste több, mint lelkének köntöse: lelkének a kiáradása ez - isteni lényének tiszta, szépséges kikristályosodása.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én azonban én vagyok, és akkor sem változtatom meg az ízlésemet, ha az egész emberiségnek egybehangzóan más is a véleménye. Ha nekem nem tetszik valami, hát nem tetszik és kész. A világon semmi okát sem látom, miért kellene tetszést majmolnom, csak azért, mert embertársaim többségének tetszik valami, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha tetszenék nekik. Abban, hogy mi tetszik, vagy mi nem tetszik nekem, nem indulhatok a divat után.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A társadalomban minden egyén és minden csoport - helyesebben majd minden egyén és csoport - azokat majmolja, akik fölötte állnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden hajóhad sebessége a hozzá tartozó leglassúbb hajó sebességétől függ. A tanítók gyorsasága is ezen múlik. Ők sem haladhatnak gyorsabban, mint a leglassabban cammogó diákjaik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A halál nem fáj, csak az élet kínozza meg az embert!

pont 0 kedvenc 60 hozzászólás

Az élet lényege nem az, hogy jó lapokat osztanak, hanem hogy a rossz lapokat milyen jól játszod ki.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szívem ott van a tenyeremben, ott ver minden ujjam végében. Ha nem csap bele, figyelmeztetem magát, beleülök ebbe a székbe, és meghalok. (...) Nem remegek én a testemért. Én a szívemben és a fejemben élek, uram - nem ebben a gyenge porhüvelyben, melyben átmenetileg lakom.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ismeri ő az életet... Ismeri minden aljasságát és minden szépségét, és tudja, hogy minden mocskával együtt, az élet mégis milyen nagyszerű! Istenuccse! - lesz még mondanivalója erről a világ számára. A szentek a mennyben - hogyne lennének tiszták és mocsoktalanok? Őket ugyan nem illeti ezért dicsőség. De a szentek, akik a sárban élnek - ez, ez az örök csoda! Ezért érdemes élni; azért, hogy az ember lássa, hogyan emelkedik ki a bűn fertőjéből az erkölcsi nagyság; azért, hogy kiemelkedjék belőle ő maga is, és ahogy kezd tisztulni a szeme, először pillantsa meg homályosan a távolban derengő szépséget. Azért érdemes élni, hogy lássa az ember: minden gyöngeségből, gyarlóságból, bűnből, minden feneketlen aljasságból hogyan emelkedik ki az erő, az igazság és a lélek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lázad az ősi nomád,
szokások lánca szakad,
mély, téli álma után
felébred benne a vad.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A halál nem létezik. Hogyan is létezne halál, amikor minden az Istenség része? A lélek sohasem hal meg, a test pedig igazából sohasem élő.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindazok a gondolkozók, akik általános kérdésekkel foglalkoznak, szakemberekre támaszkodnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sok mindent megtudott önmagáról - azt például, hogy fontosabb számára a szépség, mint a hírnév, s hogy ha mégis híres akar lenni, ezzel inkább csak Ruth kedvében szeretne járni. Az ő kedvéért vágyódik olyan nagyon hírnévre. Azért akar a világ szemében nagyra nőni (...), hogy a nő, akit szeret, büszke legyen rá és méltónak tartsa önmagához.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindenkinek tetszik, ha a saját gondolatát tálalják föl neki, szépen felcicomázva.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az utazik a leggyorsabban, aki egyedül utazik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden kapcsolatban van mindennel, ami létezik, a végtelen űrben rohanó legtávolabbi csillagtól a talpunk alatt megcsikorduló porszem atommiriádjaiig.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A korlátok közé zárt szellemek mindig csak a mások korlátait ismerik fel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha az ember olyan játékban vesz részt, amelyet nem ismer, mindig a másik játékosnak kell átengednie a kezdeményezést.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A kutya nemesebbé teszi a nemest és aljasabbá az aljast.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás