„ Suhant, mint falevél a szélben. Utánanyúltam. Avarszőnyeg lett belőle. ”
„ A szerelem személyt cserélt. Eddig is vaktában választott, ezúttal sem tett másként. Őt nem érdekli, ha tiltakozom, ha nem akarom, hogy megismétlődjék a korábbi veszteség. Mint valami tömény idegbaj (...), nekem ugrott, és levitt kétvállra. ”
„ Körülöttem mindenféle színű emberek nyüzsögtek lökdösődős tömegben, reménytelenül hajszolva az életvarázst és tudván is e reménytelenségről; forgatagukat valamiféle kétségbeesett, szomorú haláltáncként érzékeltem. ”
„ Mit akart mondani velem az élet? ”
„ Mindnyájan kaptunk tehetséget az úti tarisznyánkba, a hamuba sült pogácsa mellé. Más kérdés, hogy megpróbáljuk-e hasznát venni, vagy inkább a sütire bukunk. Aki a tehetséget választja, hamar rádöbben, hogy ő nem úr, hanem szolga. ”
„ Nemsokára tolókocsis társadalom leszünk. Evés, ivás, nasi, büfi, olcsó élvek. ”
„ Ahhoz, hogy egy nő ragyogjon, olyan férfi kell, aki ragyogtatja. ”
„ Csak addig volt könnyű nélküled az élet, amíg nem tudtam, hogy létezel. ”
„ Nem is emlékszik, mióta fél már. Régóta, pokoli régóta, s ezt az állapotot nem lehet megszokni. ”
„ Annak, aki tudatában van saját emberi mértékének, és ráadásul biztos lelkű, nincs szüksége folytonos külső megerősítésre saját nagyszerűségét illetően. Mi több, a nagyszerűség-tudat csalképe nélkül is remekül érezheti magát a bőrében. ”
„ Csillapíthatatlan és legyőzhetetlen szabadságvágyunkhoz mohó, szinte gyermekies odatartozásvágy társul, és csak látszólagos az ellentét. Szabad az, aki szabad szívvel választja meg, kitől függjön, hová tartozzon. ”
„ Azt hiszem, nem lett boldogabb attól, hogy megtanult olvasni. Úgy járt, mint az emberiség az édenkerti kígyó almájával. ”
„ Amikor valahol végre jól vagyok, eszembe ötlik: nemsokára vége. S ahelyett, hogy minden percét kiélvezném, azon búslakodom: percről percre fogy az időm. ”
„ Az ember minden tettre képes, amelybe nem hal bele rögtön. A lassú halál, a kínszenvedés csupán akkor rémíti meg, ha már kezdetét veszi. Sokan ezért nem tartanak attól, hogy az eszeveszett erdőirtás, légszennyezés miatt felmelegszik az éghajlat, megolvadnak a sarki jéghegyek, kiáradnak a vizek és elnyelnek mindent. Nem tartanak attól, hogy elfogy az oxigén, az élelem, az ivóvíz. Mert most még van, ha egyre silányabb is. ”
„ Csak önzök: szabaddá akarlak tenni ma éjszakára, magamnak. ”
„ Tévedés azt hinni, hogy csak a bolondok járnak agyászhoz. Sőt! Úgy látom, már csak ők nem járnak! ”
„ Tudod, mi lesz az elkövetkező háborúk tétje? Nem arany, nem néhány kilométerrel odábbtolt országhatár. Ezeket a háborúkat azért fogják vívni, hogy megszerezzék egyes folyók forrásvidékét. Azon országok fogják kirobbantani, melyek területére máshonnan folynak be a vizek, eleve szennyezetten, megmérgezve. A tiszta forrásokért fogjuk vérünket ontani. ”
„ Elfuserálták ezt a nemzedéket. Semmi valódit nem kaptak, csupán pótszereket, a csömörig - mondtam. - Én is így nőttem fel. Nem tudom, mikor döbbentem rá, hogy nem kell elfogadnom azt az alacsony értékrendszert, amelyet mindenfelől próbáltak belém sulykolni. Kioltják fantáziánkat, hogy aztán ők irányíthassák képzeletünket. Elsorvad bennünk mindaz, ami emberi s már csak anyagi értékekkel tudjuk túlüvölteni a bennünk ordító ürességet. Ez egy üzleties világ, amely azzal áltat, hogy megad nekünk mindent, mi az ujjpercünket se mozdítsuk; úgy tesz, mintha értünk dolgozna, holott valójában haszonállataiként tart bennünket. ”
„ Nem érzem, hogy tőlem veszed el azt, amit másnak adsz magadból. Ha így éreznék, sürgősen túltenném magam rajta. Számomra nem evidens, hogy az összegabalyodott felek befejeztetik egymással korábbi baráti kapcsolataikat. A szeretésnek nem lehetnek feltételei. Ha valakit annyira befogad az ember az életébe, mint téged én, eljut oda, hogy mindenestől fogadja be. Ez nem ugyanaz, mint amikor valaki egy rosszfajta önbizalomhiányban lealacsonyítja magát a másikhoz. A szerelem egyben tévedésmisztérium is: egyetlen emberben akarjuk meglelni és szeretni az egész világot. Ez nem sikerülhet. Minden férfit nem szerethetsz bennem. ”
„ Gyerek vagy, s mint olyan, kiszámíthatatlan. ”
„ Bár többnyire szerfölött kedves az élet, nélküled csak közepes lenne. ”
„ Semmi olyasmiért nem rajongok, amiért mások ölni szoktak. A szerelmet kivéve. ”
„ Gyerekként anyád egyfolytában arra ügyel, hogy jaj, el ne ess, meg ne üsd, le ne forrázd magad; a halott kutyádról esküvel állítja, hogy az csak alszik, és tiszta erőből titkolja előtted frigye kudarcát. Aztán egyszerre zúdul rád minden. Akkor kell megtanulnod, milyen a testi és lelki fájdalom, az elvesztés, a százféle félelem, amikor már azt merészeled hinni, hogy mindez nem is létezik, vagy ha mégis, te elkerülheted: védőoltást kaptál ellene. Ez a fajta kímélet nem hazudás?! Nemzedékek nőnek fel úgy, hogy nem ismertették meg velük időben, mennyi mindenfélétől gazdag az élet, még a csalódástól, konfliktustól, gyötrelemtől is. Még azt se tudják, hogy az éhség nem halálos, legfeljebb az éhezés, hogy a fizikai erőkifejtés fájdalma idővel örömérzetté, önbecsüléssé szépül. ”
„ Mindannyiunkban rengeteg alantas, szörnyeteg, szép és kellemes vonás keveredik, vagy az ilyenek, vagy az olyanok próbálnak túlsúlyba kerülni. Ettől aztán gyakorta igen nagy háborgás folyik bennünk. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen birkózunk meg ezzel. ”
„ A magasabbrendű emlősök mindegyike álmodik, s aki álmodik, játszik is, s aki játszik, az intelligenciáról tesz tanúbizonyságot. ”
„ Az ördög nem alszik. Fülig csipás lehet már a rohadék. ”
„ A szépség, ha üres, csak annyi, mint egy kép a falon. Különben is, képzeld el: leszeded róla a selyemruhát, a fél mázsa smukkot, a húszcentis vakolatot. Mi marad belőle? Valószínűleg csak egy zörgő csontváz. ”
„ A Zárkózott, a Félvér, a Szoborszép, a Bölcs, a Zömök, a Bohóc és a Kígyó kijelölt magának egy utat a világban. Mentek-mendegéltek, mígnem egy nagy hegynek ütköztek. Mivel útjukról le nem térhettek, úgy döntöttek, lebontják a hegyet, az úgyis eltakarja előlük a Napot. Nekiveselkedtek, s hordták, mindegyre hordták a követ, azzal sem törődve, hogy hátukról veríték, körmük alól vér serken. S ahogy a hegy tetejét elhordták, hát látják ám mögötte a következőt! ”
„ Rohadt ez a világ. Az értelmiség nem engedi meg magának, hogy jókedve legyen. A másik réteg nem engedi meg magának, hogy rosszkedve legyen. És egyik sem engedheti meg magának, hogy egy percre is kijózanodjék. ”
„ Ha már léteznek olyan halandók, akik kiváltják belőlünk (...), akkor engedtessék olykor utálatot éreznünk. Azokat viszont sajnálom, akiket a gyűlölet megszáll és ellep. Rothasztó érzés. ”
„ A dzsungel törvényeire ráhúztuk a csipketerítőt, de a kézimunkázó ollóval ölni is lehet. A barbárság álarcot öltött, viselkedik, affektál, bálba jár, zsakettbe bújik. A civilizáció különös szövegkörnyezetben hallat magáról, hiszen az ő előretörésének eredménye a kivesző állat- és növényvilág. Igen, a tudatlan, gyilkos hordának, amely lassan eltörli az életet a földről, ez a neve: civilizáció. ”
„ Vele kevés lesz egy-két együttlét (...). Vele semennyi ölelés sem sok vagy elegendő. Ez halálos vonzerő. ”
„ Az érzelmes ember görcsösen fél attól, hogy elveszti az arányérzékét, ha az érzelmeiről beszél. Fél, hogy összetévesztik az érzelgőssel, aki pedig arról ismerszik meg, hogy gátlástalanul, patetikusan érzelemnyilvánít. ”
„ A kulcslyuk a stilizált semmi. ”
„ Kitettem egy matricát a hátsó ablakba: női vezető. És ha leparkolok valahol, akkor az utánam érkezők nagy tiszteletet tanúsítanak: a kocsim előtt és mögött legalább öt méternyi légüres teret hagynak. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
939 idézet
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: