„ Győzünk mi mindig,
Mindnyájan győzünk szomorúan,
Minket a szívünk győzni indít. ”

„ Ott álltam én a Napban! Ott a Napban!
Bordám szaggattam! A Nap suttogott:
Véredben állsz, te, ha bennem állsz!...
És lassan, lassan süllyedtem a Napban. ”

„ Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,
oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat. ”

„ Ha nevetnél, én is örülnék,
Vacsora után melléd ülnék.
Te az én szivemet elkérnéd
S én hosszan, sok szépet mesélnék. ”

„ Hajad az ujjamé, a szoknyád alatt
Ámulva búvik a szivem
S zizegve hull a naptár levele. ”

„ Boldog hazug, kinek van Istene,
ki rettenetes, de maga a jóság;
kinek sebet kap reszkető keze,
ha leszakítja a tilalmas rózsát. ”

„ Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
Milyen jó lenne nem ütni vissza
Se kézzel, se szóval,
Világitni a napvilággal,
Elaltatni az éjszakával,
Szólni a gyávaság szavával,
De sose ütni vissza. ”

„ Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha! ”

„ Az árnyékok kinyúlanak,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod. ”

„ Csókolok egy hideg kezet,
Zokogástól reszket vállam:
Azt hittem: hűtlen, rászedett,
Pedig csak engem szeretett
S szive repedt meg utánam. ”

„ Amióta megláttalak,
Illatosabb a mező
És azóta tövis nélkül
Áll a büszke rózsatő. ”

„ Jogállamban a pénz a fegyver. ”

„ Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat. ”

„ Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem. ”

„ A nemzet közös ihlet. ”

„ Szép embertelenség. Csak egy kis darab
vékony ezüstrongy - valami szalag -
csüng keményen a bokor oldalán,
mert annyi mosoly, ölelés fönnakad
a világ ág-bogán. ”

„ Ó, úgy szeretnék eggyé lenni véled!
Hogy folyna eggyé vérem és a véred,
Mint szélvész ültén két fáradt folyam. ”

„ Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk. ”

„ Ki gyáván várja a halált,
Magába zárja azt a föld,
Midőn a száj lilára vált
S két szeme rémületre tört. ”

„ Tudom, hogy most már nem szeretsz, írod is, hogy nagyon-nagyon végtelenül szerettél - így mondod, múlt időben. Én nagyon szeretlek most is, minden ingadozásod és mindenek ellenére. Félre sem vonulok, nem is lépek elő, vagyok és leszek, ahol, ahogyan hagysz. ”

„ Ha kerülsz, ne kerülj el messze,
köténykéd lennék, ne tépj össze,
dalocskád lennék, ne hallgass el,
kenyérkéd leszek, ne taposs el. ”

„ A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér. ”

„ Éltem - és ebbe más is belehalt már. ”

„ Én se hinném el talán,
ha nem tenéked mondanám. ”

„ Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen. ”

„ Költő szerelme szalmaláng,
azért oly sebes és falánk. ”

„ Világomon, mint üvegen át
hallgattam uj álmod madara dalát.
Azt hittem, annyi az ének,
amennyi a magány üvegének
vastag tábláin átszüremlik. ”

„ Ifjuságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek. ”

„ Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim. ”

„ Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz. ”

„ Világosítsd föl gyermeked:

a haramiák emberek;

a boszorkák - kofák, kasok.

(Csahos kutyák nem farkasok!)

Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,

de mind-mind pénzre vált reményt;

ki szenet árul, ki szerelmet,

ki pedig ilyen költeményt. ”

„ Bennünk eleve ott a fáradás,
Mely a szűz hónak testvére lehet -
Ha nagyon fázik már a föld, lehull,
Csak hull a hó s új tavaszig befed. ”

„ Petőfi Sándor, Tégedet ünnepel
A jajgató nép s a süket Elnyomás,
De nagy lelked tüzét, az Eszmét,
Cifra, hideg lobogás takarja. ”

„ Futtam, mint a szarvasok,
lágy bánat a szememben.
Famardosó farkasok
űznek vala szivemben. ”

„ Én szeretnék alkotni csodásat és
Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
S aztán meghalni: Mert én a
Mámor vagyok. ”