A matematika bizonyos tekintetben mindig is az összekötő kapocs szerepét játszotta a különböző tudományok, valamint a tudomány és a művészet között. Meggyőződésem, hogy e tekintetben a matematikára a jövőben még fokozottabb szerep hárul.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember csak azt érti meg, amire maga jön rá, amit készen kap, anélkül, hogy lélekben megdolgozna érte, az egyik fülén be, a másikon ki. Olyan ez, mint a növények öntözése: a növény nem élhet víz nélkül, de nem sokat ér a vízzel, amit a leveleire öntenek, az lepereg róla, csak azt a vizet képes igazán felhasználni, amit a gyökerein keresztül maga szív fel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A matematikusok azt bizonyítják be, amit bizonyítani tudnak, Neumann pedig azt, amit akar.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha úgy próbálunk győzni, hogy már eleve feladjuk azokat az eszméket, amelyeket mi képviselünk, és az ellenségeinket utánozzuk, akkor elvesztettük a harcot, még mielőtt a csatára kerül a sor. Még ha ilyen módon győzni tudnánk is, annak sem lenne semmi értéke; az ilyen győzelem rosszabb, mint egy vereség.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Gyakran egy vereség értékesebb, mint egy győzelem, mert segít annak felismerésében, hogyan kell fegyverzetünket vagy stratégiánkat megváltoztatni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A valódi igazság mindig szép, és a valódi szépség mindig igaz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha rossz kedvem van, matematizálok, hogy jó kedvem legyen. Ha jó kedvem van, matematizálok, hogy megmaradjon a jó kedvem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A matematikus olyan gép, amely kávéból tételeket készít.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Aki az igazság ellen harcol, nem válogathat az eszközeiben, és egyre mélyebbre merül a hazugság és a rágalom útvesztőjébe.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás