A vétek onnan ismerszik föl, hogy nyomasztja az ember lelkiismeretét.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A kolostorban az ember nem a biztonságot keresi: itt sok a bizonytalanság, sok a kudarc, mert Isten nem mindig jön el a randevúra.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Végül is majdnem minden rajtunk múlik. Majdnem. De a szerencsének is adjunk egy kis esélyt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden szülő azt hiszi, hogy amit csinál, azzal jót tesz a gyerekeinek. És hogy ő jobban tudja, mi a jó nekik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember nem mindig olyan rettentően önálló, amilyennek tudni szeretné magát.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szeretek búcsúzni, meg kell adni a módját a távozásnak, majd a legvégsőnek is, végül is arra készülünk minduntalan.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nyitogattuk az érzékelés kapuit, kiderült, hogy a dolgokat másképpen is lehet látni, hogy mindennek sokkal több aspektusa és rejtélyes összefüggése van, mint gondoltuk, hogy valóság és nem-valóságnak hitt valóság határai átjárhatók, hogy az idő talán mégsem lineáris, sőt kérdéses, hogy egyáltalán van-e. Megpróbáltunk kilépni szűkös önmagunkból, nem akartuk elhinni, hogy a világ csak annyi, amennyit véges testünkben és szellemünkkel felfogni képesek vagyunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az, fiam, hogy tudsz valamit, még semmit sem jelent, ha más az Isten akarata.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nagy próbatételek esetén tudjuk csak meg igazán magunkról, kik vagyunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lehet, hogy a világ nem is olyan, amilyennek látjuk, tapasztaljuk és leírjuk, mert van egy szféra, ahol éppen az ellenkezője igaz annak, amit a józan eszünkkel bizonyítottnak hiszünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Előbb önmagunkat kell megmunkálni, saját lelkünk templomát megépíteni, mielőtt az emberiség templomának építésébe fogunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Időnként még azoknak az érveiben is lehet igazság, akikkel egyébként nem értünk egyet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem vagyok más, mint egy járó árnyék isteni ösztönnel, bármiféle saját akarat nélkül. Egy egész sereg démon sürög körülöttem, hogy elkapjon, ami az egyetlen bizonyíték arra, hogy életben vagyok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember addig-addig fojtja el, különféle okokból, amit őszintén érez, hogy egyszer robbannia kell.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha valaminek a tudására nem érett meg az ember, akkor hiába vannak előtte a bizonyítékok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az első tea keserű, mint az élet, a második erős, mint a szerelem, a harmadik szelíd, mint a halál.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az örökös segélyezés mindent elrontott Afrikában, ezt most már kijáró jussnak tekintik, a nyugat meg fizet, mert rossz a lelkiismerete, de ha nem fizetne, a dél emlékeztetné rá, hogy ez a dolga.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor megszülettem, már harmadik éve tartott a világháború. Hogyhogy akkor is születtek gyerekek? Kérdeztem szüleimtől, hogyan lehetséges, hogy az emberek háború idején gyerekcsinálással foglalkozzanak? Azt válaszolták, hogy akkor is ment tovább az élet - ezt nem értettem, úgy gondoltam, az élet állt, sőt, visszahúzódott, megsemmisült, menni csak a háború ment.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nálunk a nemzeti ünnep nem felszabadult öröm, hanem vagy hatalmi gumibotokkal szembenéző bátor, vagy, gyakrabban, hamis zászlók alatt lapuló hamis vonulás volt; mindenképpen bonyolult, ellentmondásos, szenvedélyekkel és aktualitásokkal terhelt dolog.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szóbeli erőszak, a gyűlölködő beszéd a végén mindig öléshez vezet. Nem lehet elégszer mondani, hogy behatoljon a kemény fejekbe. És ha mégsem hatol, ha könnyedén és kéjesen folytatják más embercsoportok szutykos szidalmazását, akkor azt kell gondolnunk, hogy tudatosan az öléshez vezető utat választották.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azt hiszem, a világ nem népcsoportok, nemzetek, vallások vagy bőrszínek szerint oszlik meg, talán ennél sokkal egyszerűbb a dolog és mindössze két emberfajta létezik: a nyitott, kíváncsi és a zárt, gyűlölködő.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Kétféle ember van: az, aki szabad, kíváncsi, mozog, néz és figyel, és az, aki nem mozdul, merev, és gyanakodva nézi a mozgót.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindig ingadoztam tartózkodás és teljes odaadás között, hogy aztán a kellő habozás után kitárt karral vessem magam a működő vulkánba, amit majd megbánok, miközben recsegnek-ropognak égő csontjaim.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Inkább kevés pénz és békés élet, mint sok pénz és nagy hajrá.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy házas- vagy élettársat többek között arra is tartunk, hogy legyen kin levezetni az indulatokat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás