„ Van hallgatás, mely sokkal rémesebb,
Kiáltóbb és félelmesebb,
Mint hogyha lánc sír, vagy ha bomba robban... ”

„ Az emberek nem rosszak, és az emberek nem jók. Az emberek: emberek. Élni akarnak, és úgy élnek, ahogy tudnak. ”

„ Lehetséges, hogy akit én
A legvadabb, a legnagyobb
Ellenségemnek gondolok,
Ölébe vesz, ha meghalok? ”

„ Mert van veszély, melyet megúszni merő nevetség és galádság.
Kit szárnyalásra szánt a sorsa, ne élje túl a zuhanását. ”

„ Nekem nagyon hiányzanak majd a föld, a fák, a csillagok,
S hiányzik, hogy én nem hiányzom a világnak, ha meghalok. ”

„ Tudom én, kedves, hogy sosem leszel
Törvényben sem és bűnben sem a társam. ”

„ Azt a levegő-tiszta, észrevétlen
Nagy boldogságot adtad egykor nékem,
Amit nem adhat többé senki sem. ”

„ Ami csak voltam és leszek, amit csak kaptam, amit adtam,
Amit örültem-fájtam és örültél-fájtál énmiattam,
Mindent, ami most elvesz, pedig teljesség volt és élet,
Az életed, az életem köszönöm, édesem, tenéked. ”

„ Rettegvén, társaim, a csendet,
Mely szült és ránk szakad megint,
Beszélünk, szüntelen beszélünk,
Daráljuk monológjaink,
De nincsen lélek, hogy megértsen,
Sehol a földön és egen.
Egy verset mondunk, olyan hangon,
Mely magunknak is idegen. ”

„ Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük! ”

„ Az igazmondás egy hazug világban előnytelen versenyre kényszerít. ”

„ Igen, igen, az ismerős világot
Úgy hagyjuk el, hogy szívünk meg se retten.
Az vonz csupán, mit ködbe vont a kétség,
S titokzatossá bűvölt a sötétség -
A sejtelmes, az ismeretlen. ”