Az embertől mindent el lehet venni, csak egyet nem: azt a végső emberi szabadságjogot, mely szerint eldöntheti, hogyan álljon hozzá az adott körülményekhez.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Még az elmúlás is a lét egyik formája, sőt talán még a legbiztonságosabb.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A negativitás csupán feladat, és még a legkilátástalanabb helyzetekben is van lehetőség az előrelépésre. Minden válság, minden zsákutca, amely fejlődésünk folyamatában bekövetkezik, lehetőséget kínál arra, hogy irányt vegyünk. Egónk talán nem örül majd az új iránynak, de felsőbb énünk fel fogja fedezni a feladatban rejlő lehetőségeket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem lehetséges "parancsszóra" optimistának lenni. Senkinek nem írhatunk elő optimizmust, a reményvesztettől sem várhatjuk el, hogy reméljen. Erre ő maga sem lenne képes, mert senki sem tudja "akarni" a reményt, éppoly kevéssé, mint ahogy a reményen kívül a közismert háromság két másik tagját, vagyis a hitet és a szeretetet sem lehet kikényszeríteni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindig csak a mulandóság üres tarlóit nézegetjük - és nem vesszük észre azokat a tele csűröket, amelyekbe életünk termését elraktároztuk - a megtett cselekedeteket, a megalkotott műveket, a megélt szerelmeket és a bátran, méltósággal kiállt szenvedéseket. Ez adja meg egy ember értékét, a jelen minden hasznosságán túli értékét: ez az érték a múltból vezethető le, ezért eltörölhetetlen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember a múltja fia, de nem a szolgája, és a jövője apja. Mindent elvehetnek tőle, kivéve az utolsó emberi jogot: hogy megválassza a magatartását meghatározott körülmények sorozata közepette, hogy megválassza a saját útját. Nem tudjuk megváltoztatni a helyzetet? Ha nem, akkor a saját kezedben van annak lehetősége, hogy változtass azon, ami fájdalmat okoz neked, mindig megválaszthatod a magatartásodat, hogy hogyan állsz ehhez a szenvedéshez.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberek csak nagyon fokozatosan vezethetők vissza ahhoz a máskor oly magától értetődő igazsághoz, hogy senkinek nincs joga rosszat tenni, még annak sem, akinek sok rosszat kellett elszenvednie.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha valakit annak alapján ítélünk meg, netán elítélünk, amit biológiailag (öröklés, de a nemzeti hovatartozás is), pszichológiailag (nevelés, képzés) és szociológiailag (társadalmi és gazdasági adottságok) magával hozott, nem pedig annak alapján, amit ezekből kihozott, akkor teljesen igazságtalanok vagyunk vele szemben.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szerelem valahogyan a legutolsó és legmagasabb, amihez az emberi lét fel tud szárnyalni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az az ember, aki képtelen (ideiglenes) létformájának végéig ellátni, arra sem lehet képes, hogy egy célnak éljen. Már nem tud - mint a normális létben - a jövő érdekében létezni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet mindenkit kihívások elé állít, és mindenkinek magának kell rájönnie, hogy melyek ezek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Senki sem ismerheti meg teljesen egy másik ember lényegét, csak akkor, ha szereti. A szeretete teszi képessé arra, hogy meglássa a szeretett személy alapvető vonásait és tulajdonságait; sőt mi több, meglássa a benne rejlő lehetőségeket is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Élj úgy, mintha már másodszor élnél, és elsőre mindent a lehető legrosszabbul csináltál volna.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy névtelen megjelentetés értéke annyival csökken, mint amennyivel a bevalláshoz szükséges bátorság emeli egy felismerés értékét.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Néha éppen egy rendkívül súlyos külső helyzet nyújt alkalmat arra, hogy az ember bensőleg túlnőjön saját magán.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nemrég visszatértem ahhoz a meghatározáshoz, amely így hangzik: Isten legbelső monológjaink partnere. Amikor teljesen egyedül vagyunk, amikor legvégső magányunkban és legvégső őszinteségünkben önmagunkkal folytatunk párbeszédet, jogos, hogy belső beszélgetésünk partnerét Istennek nevezzük tekintet nélkül arra, hogy ateistának, vagy hívőnek tartjuk magunkat. A különbség csak akkor válik észlelhetővé, ha az ateista azt mondja, hogy ez csupán egy benső monológ, a hívő pedig azt, hogy párbeszédet folytat valakivel, aki nem ő. De valóban fontos, hogy a végső magány látszatmagány-e, vagy sem? Nem inkább az a fontos csak, hogy az őszinteségünket előhozza? Ha van Isten, meg vagyok győződve róla, hogy nem fogja rossz néven venni, ha valaki összetéveszti Őt saját magával.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egyetlen ember sem ismerheti a jövőjét, egyetlen ember sem tudhatja, mit tartogat számára esetleg akár már a következő óra is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember nem "egyszersmindenkorra ilyen, és semmilyen más nem lehet", hanem "mindig másmilyenné is válhat", és ha elvitatnánk tőle ezt a másmilyenné válás képességet - még akkor is, ha bűnt követett el, az odavezetne, hogy akkor a magunk részéről mi is bűnt követnénk el.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Még a "negatív aspektusokból" is, sőt éppen azokból, valami értelmeset kell "kihozni", és azt valami pozitívummá átformálni: a szenvedést teljesítménnyé - a vétket átalakulássá - a halált felelősséget fejlesztő tényezővé kell tenni. Így vagy úgy, még létünk fenyegető aspektusainak árnyékában is meg kell lenni valahogy annak a lehetőségnek, "to make the best of it", ahogy az angol oly szépen mondja, vagyis, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A konkrét helyzet konkrét célja úgy viszonyul a végső célhoz, mint egyetlen képkocka az egész filmhez: ennek célja is csak akkor kezd megvilágosodni, amikor a többé-kevésbé "happy end" felé közeledünk; de ez is csak akkor következik be, ha minden egyes jelenet értelmét "felfogjuk". Vagyis egyrészt figyelmesnek, másrészt pedig türelmesnek kell lennünk, a moziban az előadás végéig - az életben pedig "halálunk órájáig".

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ne akarj sikeres lenni - minél inkább célul tűzöd ki a sikert, annál biztosabban elkerül. A sikert nem lehet üldözőbe venni, ahogy a boldogságot sem: a sikernek magának mintegy mellékhatásként, önkéntelenül kell jelentkeznie, mikor az ember valamely önmagánál nagyobb ügynek szenteli magát.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha az életnek magának van értelme, akkor a szenvedésnek szintén kell, hogy legyen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha sorsa szenvedéssel sújtja az embert, akkor ebben a szenvedésben is feladatot kell látnia (...). Az embernek a szenvedéssel szemben is át kell küzdenie magát annak tudatáig, hogy ezzel a szenvedésteli sorssal is úgyszólván egyszeri és egyedülálló lesz az egész világmindenségben. Ezt a sorsot senki nem veheti le a válláról, nem szenvedheti el helyette. Abban azonban, ahogyan ezt a szenvedést elviseli, benne rejlik egy kimagasló teljesítmény egyszeri lehetősége is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szenvedés valahogyan ugyanúgy hozzátartozik az élethez, mint a sors és a halál. Bajtól és haláltól válik az emberi lét teljes egésszé.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember általában csak úgy 5-10 év múlva tudja meg, mi mire jó az életében.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hinni csak akkor tudunk, ha valami vagy valaki hihető, méltó hitemre, mint ahogy csak olyat tudok szeretni, aki szeretetre méltó. Egyszóval a reménynek, a hitnek és szeretetnek mindenkor megalapozottnak kell lennie, ebben a tekintetben hasonlatosak a szerencséhez, melynek megalapozottnak kell lennie, mielőtt ránk köszönt; ha viszont van okunk szerencsésnek lenni, akkor a szerencse magától ránk talál, s minél kevésbé erőltetjük, annál biztosabban ránk mosolyog.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A humor is a lélek egyfajta fegyvere az önfenntartásért való harcban, hiszen ismeretes, hogy a humor - mint aligha valami más az emberi létben - alkalmas arra, hogy távolságot teremtsen, felülkerekedjék az adott helyzeten.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember, akinek semmije sem maradt a világon, mégis boldog lehet, hacsak egy röpke pillanatra is, amikor szeretteire gondol.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberi szenvedés olyan, mint a gázneműek halmazállapota: ahogyan egy bizonyos gázmennyiség egyenletesen és tökéletesen kitölti azt az üreges teret, amelybe beleszivattyúzták, akármilyen méretű is az, ugyanúgy tölti ki minden esetben a bánat az emberi lelket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ephraim Lessing volt az, aki egyszer azt mondta: "Aki egyes esetekben nem veszti el az eszét, az sohasem veszti el". Egy abnormális helyzetben éppen az abnormális reakció a normális magatartás.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor egy dolog szolgálatába állok, akkor elsősorban nem magamat, hanem a dolgot látom magam előtt. (...) Nekem tehát ezt a Valamit, illetve Valakit kell szem előtt tartanom, nem pedig a saját önmegvalósításomat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretet az egyetlen módja annak, hogy egy másik ember személyiségének legbensőbb magját megértsük.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember mindenfelé szembekerül a sorsával az elé a döntés elé állítva, hogy puszta szenvedő állapotából belső teljesítményt alakítson ki.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A boldogságot nem lehet hajszolni, annak magától kell megérkeznie.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember is csak akkor fordul önmaga felé, csak akkor gondol túl sokat önmagára, ha nem találja azt az értelmet, mely az életét "megélésre méltóvá" tehetné.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás