„ Nyugtot kell hagyni minden új teremtménynek a maga természetével. A gyereket is hiába hogy apja nemzette, anyja szülte, mégse belőlük való rész, nem a szüleié. Nem nyirbálhatom, nem gátolhatom majd a növését. Véletlenül a mi bölcsőnkbe vetődött látogató lesz, aki majd tovább vándorol. Csak jól kell tudni megvendégelni és szeretni. Se túl kevéssé, se túl nagyon nem szabad sem terhelnünk, sem óvnunk. ”

„ Hát mi kell még ahhoz, hogy őt a szívemből kivessem, ha az sem elég, hogy gyermeket fogan másvalakitől? Hogy nem tud, nem képes, nemhogy a szívem, még ez a vakon is folyton csak őreá sóvárgó testem se szabadulni tőle! ”

„ Rémálmaimban szenvedélyem megfagyott hullámainak jégbörtönébe zárva látom Jadvigát. Mely fagyot viszont ő maga bocsátotta miránk. Közönye s lehangoltsága végtelen esői – avagy a szívéből való kivettetés fagykorszaka?, mindegy. ”

„ A becsületes múltba tekintés rendszerint fáj. ”

„ Nincs kiút, kigázolást legföljebb a puszta továbbélés felé lehet lelni. ”

„ Magyar, tót, zsidó és osztrák, sváb, horvát, cigány és bosnyák, német vezényszóra engedelmeskedvén ugyan, ám a maga nyelvén híva Istent vagy káromolva Őt, egy emberként, egy érző szívvel, s a magyar-módi virtussal átfűtve vívja e tájon harcát. ”