Véges vagyok, mikor te a végtelennel játszol. És a csendek, a szavaid utáni üresség, az mind mi vagyunk. Benne létezünk még mindig abban, amik sosem mertünk lenni. Halkan foszlottunk le egymásról. Akkor távozunk, amikor a másik nem lát. A fájdalom fokozható. Az üresség is. Csak a közelség nem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valamit adtunk a világnak magunkból. Semmit nem vettünk el cserébe. Nincs már nálam belőled, csak a nevetésed. Te még egy ideig hordozod közömbössé érlelt tekintetem. Óvatlanul tör majd rád. Egy macskaköves hajnalon.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Marja a bor a torkom, és arra gondolok, hogy mégis te vagy a képmás bögrém alján. Hogy jöhet ilyen dolog, mint az árvíz vagy valami női névvel illetett hurrikán, én meg mosolygok, és azt mondom, minden vagy, ami a hitem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem hiszem, hogy valaha értett volna engem ennyire valaki. Vagy téged. Hogy legszívesebben átöleltél volna, minden alkalommal, mikor szándékosan kitaláltam, mire gondolsz. Fél hét óta ismerlek. De már előtte is szerettelek.

pont 20 kedvenc 0 hozzászólás

Nem hiszem, hogy valaha ideér egy megkésett csomagban az életem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hátat fordítok a napfelkeltének, belélegzem a várost. Benne laksz. Bennem laksz. S hogy mennyire nehéz veled véletlen találkozni, ez egészen őrjítő.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem tudom, hogy veszíthetünk-e. Vagy, hogy fáj-e a fának, mikor levelet növeszt. Volt-e valami valaha is a birtokunkban? Nem tudom, hogy valóban elrontottam-e most valami fontosat. Vagy csak elkerüljük ezentúl egymást. (...) Nem látlak majd, nem látsz majd. Feledünk. Megérte? Lehetett volna máshogy?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Akarok valami nyomot rólad, ami túlmutat azon, akiként számon tartalak a szívemben. Te vagy az én csöndem, és a legrosszabb napjaimon valami boldogságillat. Nem az én boldogságom vagy, de tudtodon kívül mindig azzá is válsz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden reggel kényszerítem magam, hogy keressem a csodákat, és mikor megtalálom, álljak is meg fölöttük egy pillanatra, és legyek boldog. Vagy néha büszke. Meg kell tanulnom büszkének lenni, hiszen enélkül minden csoda kutatása, elérése értelmét vesztené.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Életet várok el az élettől. Valójában soha senki nem fog álmodni helyetted. Senki nem lök majd rajtad, hogy indulj az álmaidért. Soha ne várj erre. (...) Mindig egyedül leszel. de mindig eldöntheted, minden egyes reggel, hogy élvezni fogod ezt, vagy sem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A nagy horderejű változások elsöpörnek minden régit. Talán hálásabbnak illene lennem mindenkiért. Soha nem értett meg senki igazán. Volt, akiknél szándékosan nem akartam, vagy éppen nem érdekelt. (...) Aztán egyszer jött valaki, aki azt érti, aki vagyok. Mintha plazmák lennénk, a testünk kristályos, a hangok pedig patakként nyaldossák a testünket. Azóta tudom, hogy rengeteg felesleges emberrel is találkoztam.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én még mindig nem tudom, hogyan kellene jobban elhinnem azt, ami van, és felejteni, ami nincs.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha elbukunk, hát vállalom. Írjuk majd fel az én számlámra, hogy volt egy éjjel, mikor mertelek csókolni. Aztán majd eltitkoljuk, hogy volt egy hajnal, mikor meg sem mertem melletted mozdulni. És arról is majd csak nagyon soká mesélünk, hogy öleltél.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azok vetik ránk az első követ, akik a legnagyobb félelemben élnek. Akik soha nem mertek még szembenézni nyomorúságukkal. Míg velünk vannak elfoglalva, addig sem üres az életük.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csendben nézem ezt az egyre torzabb világot. A hiénákat, a hitvány keselyűket. Az esendőket, a paráználkodókat. A kesergőket. Bolond voltam, mikor álmaimról meséltem. Ellopják vagy összetörik őket. Vagy ellopják és utána törik össze.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vándorolunk, évezredeket utazunk, pedig igazából azt keressük, ahonnan elindulunk. Csak abból a pontból soha nem látjuk magunkat. Nem hiszem, hogy sokat változtam, vagy hogy bölcsebb lettem. (...) Nem hiszem, hogy közelebb kerültem magamhoz, hiszen igazán távol sem voltam soha. Nem hiszem, hogy kevésbé merek álmodni. Néha bátortalanul mondom ki, de belül folyton hiszek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lassan kezdem azt hinni, hogy már nem érez a szívem. Hogy már tele van homokkal az összes kamrája. Elfelejtett szerelmek hamvával. Nem tudom, hogy hova is kellene visszatalálnom. Vagy kit kellene magammal vinnem iránytűnek. De van egy olyan érzésem, hogy csak az találhat igazán fontosat, aki üres zsebekkel indul útnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vannak, akik ha belém néznek, a fájdalmat látják. A csupasz, üres, hideg fájdalmat. De én meg azt gondolom, hogy mindenki csak azt tudja bennem meglátni, ami a saját lelke mélyén van.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Talán menekülök. Mindentől. Válogatás nélkül. A boldogság maszatos lehetőségétől, a félelem fagyos ölelésétől.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Annyira naivság lenne azt feltételezni, hogy két tökéletesen egyforma véletlen is létezik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Semmi okom a boldogtalanságra. Nem is vagyok az. Csak fáj a világ rendellenessége.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Feszült inak és izmok támasztják egymást. Támasztanak el tőlem. És felbosszant, hogy nem egyesülhet két test úgy igazán. Hiszen ellenáll a csont, a hús.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha tehetném, minden régi sebed begyógyítanám. Lecsókolnám ajkadról a félelmet és remegést. De helyette csak csendben remélem, hogy ez a fél szív itt bennem kiegészít benned valamit.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A boldogság béklyó, áfonyaillatú teher.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Néha megfogható érzésekre vágyok. Átlagos, hétköznapi dolgokra. Mert akkor elhiszem, hogy majd minden a helyére kerül. Ha majd felnőtt-féle életet alakítok ki, ha majd lejárok bevásárolni a sarki boltba, akkor majd talán. Akkor majd nekem is megy, ami szemmel láthatólag mindenkinek egészen egyszerű. Akkor majd szépen eljárok dolgozni, majd biztos gyűjtök is valamit, csak azért, hogy normálisan éljek. Néha tényleg elhiszem ezt, hogy csupán ennyin múlik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Félek a világtól. Attól, hogy valaki megfoszt tőled. Félek magamtól, hogy majd hagyom, hogy az esetleges boldogságodban bízva átnyújtalak másnak, hogy te abban hiszel, hogy nem tehetsz boldoggá, én meg abban, hogy erre éppen én nem leszek képes. Jobban félek tőled, mint hinnéd, hogy majd elrontom, hogy összetöröm, hogy megsértelek és elhagysz. Hogy majd egyetlenegyszer nem értesz meg, én pedig megrémülök.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tenyeredbe nyomom a legszebb üveggolyóm, te meg mintha tudnád, hogy egyetlen sor járt a fejemben, míg szorítottam a markomban. És elmondod, hogy a távolságot, mint... És rád nézek, és már nem is csodálkozom, nem is mondom, hogy nyilván ez volt a legtökéletesebb pillanat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valakinek végre meg kell értenie. Valakinek végre elégnek kell lennie ahhoz, hogy elég legyek számára. Csendesen fordulok el ettől a torz világtól, a világ arcától, amiben minden olyan másképp történik, mint ahogyan lehetne. Kiesünk egymásból. Ledobott, megunt cipők. Kiégett vágyak a sarokban. Álmok, melyet soha nem mertünk végigálmodni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Már most félelmetesen fáj, hogy nem leszel. Nem is az, akik ketten lehettünk volna. Vagy nem azok a mesék, amikben sose lesz helyed. Hanem azok a percek, melyek nem folytatódnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Álmodozunk, és szédülünk. Úgy érünk földet, hogy igazán el sem hisszük, hogy valaha lebegtünk. A fogadalmakat szétrágja a rozsda. Mégis újra kezdjük. Szívdobbanást érlelünk, kérés nélkül osztogatjuk. Elesünk. Egyedül legvégül mindig elesünk. Átlényegülünk. És valami ismeretlen oknál fogva, hiszünk. Nem bevallottan, de hiszünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Két kézzel temetem be a múltam. Csak elő ne másszon. Nyugtatom magam, hogy minden úgy jó, ahogyan történik. Nem vehetek el nagyobb szeletet a világból, mint amekkorát kegyesen elém tár.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hiszek a sorsban, az előre leírt sakklépésekben. Hiszek abban, hogy Isten mindent lát, és tud, és hogy én, a kis porszem, nem igazán választhatok. Amit teszek, ösztönösen teszem. Akit keresek, azt a vérem kutatja. A hangokat miatta hallom. Egy terv részei vagyunk, és a tervet véghez kell vinni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valamit őrizni fogok magamban mélyen, amit soha nem veszíthetek el. Ami nem kophat el. (...) Valamit, ami láthatatlan. Valamit, amit minden egyes pillanatban éreztünk, ahogy megláttuk egymást.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mennyire nagy hiba volt részemről, hogy volt idő, mikor nem voltam boldog. Aztán meg az, hogy mennyit ér az az élet, amit ha visszanézek, üresnek találok. Én meg csak könnyes szemmel bólintok. De aztán rájövünk, hogy végül is soha sem késő. Én persze mindig némi felháborodást tartogatok szívem mélyén, mert nagyon sok időt kellett eltöltenem egyedül. De az igazán fontos dolgokhoz csend kell, és valami megfogalmazhatatlan mélység. Zajban nem születnek igazi kérdések, és valódi válaszok sem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Félek az igazságtól. Félek, hogy nem hoz el a holnap. Hogy utoljára ébredek melletted. Hogy maga alá temet a világ. Kizsigerel. Majd kiköp. Elegánsan, mintha soha nem is éltem volna. Mintha nem jelentettem volna senkinek semmit.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás