Nincs megjeleníthető információ a kiválasztott szerzőről.
„ A küzdelmek sosem csupán a csatatéren zajlanak, és néha a figyelemelterelés a legjobb hadművelet. ”
„ Veszteség nélkül nem lehet megvívni egy csatát. De a veszteségnek is vannak fokozatai. ”
„ Egy uralkodó nem tehet semmit anélkül, hogy saját cselekedeteit és viselkedését tükörképként ne látná viszont alattvalóiban. Nemcsak törvénnyel és ráruházott végrehajtó hatalommal uralkodik felettük, hanem követendő példaként is, legyen az ő példája jó vagy rossz. ”
„
Nem, nem, ezerszer is nem!
Nem vagyok sem angyal, sem valaki Más!
De millió hang sikolt a lelkemben,
Kárhozat visszahangzik a feleletben,
Szavuk létemre a végső csapás:
Emlékezz! Kinek őseleme a tagadás?
”
„
A meredély szélén állok, és elhiszem,
Hogy lelkem fecskeszárnyon szállni fog.
De bűnből kovácsolt láncaim lehúznak,
S megváltás nélkül a mélybe zuhanok.
”
„ Aki él, az maga is legyen egy a fényes lángok közül! ”
„ A szavak gyakran csak arra jók, hogy tudatosítsák az emberben azt, amit jobb lenne nem megbolygatni. ”
7 idézet
Nincs megjeleníthető információ a kiválasztott szerzőről.
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: