„ Sajnálom, ha nem vagyok kéznél, ha szükség lenne rám,
Már megbántam, de hidd el, tényleg nem minden az én hibám.
Ugyanúgy emberből vagyok, én is elrontom,
De megpróbálom, a többi nem feltétlenül az én gondom. ”

„ Nincs közöttünk levegő, szikráznak a villámok,
Te és én az éjszakában megfejtjük a világot.
S ha majd hajnalodik, mindig visszapörgetem a szépeket,
Mert úgy felébredni, hogy vége, halála az életnek. ”

„ A halálnak nincs romantikája, de mégis húz magához,
Úgy várok rá, mint arra, mikor ajkam ér a szádhoz.
Menny vagy pokol, könyörgöm, vegyél magadhoz, kérlek,
Nincs más vágyam, mint hogy boldogan nyugovóra térjek végleg. ”

„ Úgy intek búcsút a régi barátoknak,
Mint akik a végén csak azért találkoztak,
Egy kézfogás, nem más, ennyi, ami megmarad,
Gerinctelen lettél, úgysem embereled meg magad. ”

„ Szívből élj! Ma csak a jóért,
Tartsd meg a napfényt.
Az álmodért törj fel az égig,
Így csináld végig. ”

„ Hidak helyett az emberek csak falakat építenek,
Mégis teszek róla, hogy ne legyek egy eltűnt lélek,
Nem számít a fájdalom, amivel most együtt élek. ”

„ Emlékszem arra a kopottas padra, az árnyas fák alatt ültél,
Mint egy angyal, olyan ártatlannak és szárnyaszegettnek tűntél,
Emlékszem szavadra, és amikor megfogtad kezem,
Bizsergető érzés járta át testem, tudtam, ez lesz a végzetem. ”

„ Egy szervátültetés kéne, a te szíved az enyémbe,
Hogy lásd, ahogy próbált vért pumpálni a reménybe,
De pszt, jön a mentő, hallod a szirénát?
Mentés helyett viszont átgázolt kettőnk szívén át. ”

„ Emlékszem rá, mennyire más volt veled,
Elrejtőzve a világ elől szorítottam meg finom kezed.
Érzem, vénáimban lüktet még, és nem eresztem, míg élek,
Álmaimban hozzám bújsz, csak nézz rám újra, kérlek! ”

„ Az ég felé nézek, kérdem, mit tegyek?
Valóság vagy álom ez, de fel nem ébredek.
Örökké valóságnak tűnik minden pillanat,
Mikor kósza emlékeim közt hallom mézédes hangodat. ”

„ Elbúcsúzni jöttem csupán és bocsánatot kérni,
Amiért nem tudtam a vágyaidhoz felérni.
Bocsánat azért, mert örökké megbecsültelek,
Bocsánat azért, ha úgy tűnt, némán elküldtelek.
A mennyben voltam veled és repültem ott fenn,
Most meg széthullik minden, újra itt vagyok, itt lenn. ”

„ Fáj minden pillanat, mit nélküled el kell töltenem,
Egy gyenge mondat vigasztal: egyedül jobb nekem. ”

„ Tudom, már elmúlt, vége a szépnek,
Szépen, lassan eltűnnek a képek,
Sebeim maradnak, nyitva a világnak,
Példát mutatva, gátat szabva a hibáknak. ”

„ Talán nem létezett, mégis átéltem,
Érted újra írnám, de másért nem,
A szívemből indulsz, az ereken át,
Bennem élsz, a hatalmat nem veheted át,
Segíts! Fel kell ébrednem,
Kettőnket csak ez tarthat életben! ”

„ Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja, mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva. ”

„ Mert bár nem beszélünk róla, de megtörtént, mi tudjuk,
Csak két ismerős vagyunk, kiknek volt még közös múltjuk,
De vajon lesz-e jövőnk, erre tőled várok választ,
De ne is mondj még semmit, ha az kételyeket támaszt. ”

„ Ami hibás, az az élet, ami mindig cserben hagy téged,
Mert a boldogságot hajszolod, de csak csalódások érnek,
Így a magány - könnyek hadán - talán rád talál végleg. ”

„ Megtanultam szeretni, és te segítettél ebben,
Még mindig szeretlek, nem tudom kifejezni szebben.
Már csak ennyire vagyok képes, már csak ennyi telik tőlem. ”

„ Újabb reggel, megint úgy indulok el,
Hogy a kilátástalanság boldogságom torkát metszi el,
Lehajtott fejjel sétálok a melóba, hogy a szememben
Ne lássák ezt az életet, melyet elásnának a helyemben. ”

„ Ha rám gondolsz,
Ha megcsókolsz,
Ha megbántasz,
Mosolyoddal kárpótolsz.
Ha nincs tovább,
Ha nincs már több,
Egy lap őrzi emlékül,
Mit is rejt a könny. ”

„ Ő az első szó, ő az utolsó,
Mikor felkelek reggel, és a fejem lehajtom,
Ő az egyetlen érték, és összes jó,
Kinek emlékét őrzöm, és meg is tartom. ”

„ Az egész életem nem más, mint folytonos várakozás,
Öröm válik csalódássá, majd jön a lábadozás.
De bármi történik, velem vagy, tartod a lelket bennem,
A lelketlen világban ez az, ami elenged engem. ”

„ Mikor alszik a táj, csendes az éj,
Nem száll a levél, nem zúg a szél.
Keserédes csók íze még ajkamon izzik,
És hangod még bennem él. ”

„ Nem kértem életet, nem kértem bánatot, sem szenvedést,
De kaptam eleget, hidd el, mellé félelmet meg rettegést.
Most itt állok, a szellő fúj fülembe síró dallamot,
A könnyek porba hullnak, én meg magányosan ballagok. ”

„ Ölelj erősen, hogy a magányt megfojtsam,
Vigyázz rám, kérlek, nehogy elrontsam,
Bújj mellém, jó így, csak összefonódva,
Védjük kis világunk a világtól óvva. ”

„ Rólad álmodtam titkon az álmomban,
Hallom messze a hangodat.
Szívem legbelül tőled ébred fel,
Most már tudom, te vagy az életjel! ”