„ Megrázzák ősz szakállukat az évek,
s távoznak; épp csak megpihentek itt,
mint vándor aggastyánok, kik motyójuk
izmos vállaikon tovább viszik.
Alakjuk lassan tűnik el a ködben,
s míg ormótlan csizmájuk lépeget,
észre se vesszük, hogy batyuba kötve
viszik magukkal az emlékeket. ”

„ Mi voltál nékem? A váratlanul
talált kincs, mely koldus ölébe hull,
szelíd balzsam a lét minden sebére. ”

„ Szomorú, ha a szív megalkuvást
keres; szeretni szomorú felényi
szeretetért, vagy annyiért se, mást.
Szomorú lesz még húsz évet leélni. ”

„ Nem tagadom, milyen szörnyen kívánlak;
szívem pokol, megmutatom, hogy ég;
de hisz tudod, választóvíz szerelmem,
melyben megtisztul az érzékiség.
Nekem szabad egyedül Érted égnem;
mindenki bűnös, ha kíván, csak én nem. ”

„ Ha megpróbálok önmagam legmélyére bocsátkozni, úgy érzem, nagy bűnöket, gaztetteket nem követtem el életem során, de mulasztásokat feltétlenül, még hozzám közel álló személyekkel szemben is. Ezek a mulasztások mindaddig, míg az illetők életben voltak, nem nyomasztottak különösebben, hiszen jóvátehetők voltak vagy lehettek volna. De egy részüket sohasem tettem jóvá... amikor a hozzánk közel álló személy meghal, és vele szemben elkövetett bűneinket, mulasztásainkat többé jóvá nem tehetjük, a kisebb mulasztások is fölveszik a megbocsáthatatlan gaztettek súlyát, legalábbis az érzékenyebb lélekben. ”

„ Az a kis ember ott belül
ugrál, torz fintort vág, nevet;
fejedben lakik, agyvelőd
az ágya, ablaka szemed.
Ha torkod sírás fojtogatja,
s keserűséged könnybe gyűl,
szemtelen hangján felkacag
az a kis ember ott belül. ”

„ Álmos vagyok, gubbasztok egymagam,
kedvem, mint ázott zászló vászna, lóg,
sötétben őrizem az emlékedet,
mint arcképet a becsukott fiók.
Unatkozom, nincs semmi, ami bánt
és mint tanyán subát a számadó,
fülig magamra húzom a magányt. ”

„ Tudom már, hogy érdek miatt
minden kötelék szétszakad
s nevetséges, hogy a reményből
egy kevés, a legkoldusabb
szív sarkában is megmarad. ”

„ Sápadtan mentél, hangtalan haraggal.
Utánad néztem, míg csattant a zár,
furcsa Ádám, kit elhagyott az angyal,
és elpusztított Édenébe zár. ”

„ Vannak peches emberek, akik egész életükön át megrekednek a járulékos tehetség vonalán, mert ott kezdték el, nincs lelkierejük, vagy sajnálják a befektetett pénzt és időt és nem változtatnak pályát idejében. Megrekednek, és életük végéig nem azt csinálják, amit legszívesebben csinálnának. ”

„ Szomorú bámészkodni ténferegve,
mások felett felragyogó egekre,
mások felé forduló mosolyokra. ”

„ Mert törvény van, s uralkodik fölötted;
beteljesül, amire sorsod ítél,
hogy ember-voltod végigéljed, ám
mélyebb lényegéhez ne közelítsél. ”

„ A lét reménytelen. Sötét a szív magánya,
bár mélyén olvadt érc hevül,
de sziklarétegek zárják el, s mint a bánya,
nem mutatja, mit rejt belül.
Titkom sem él tovább, ha megszűnik személyem.
A tárna összedől, és kincsei a mélyben
maradnak menthetetlenül. ”

„ Az idő szintjei...
Termek, ahol szót sem érdemlő célokat
idétlen tánclépésekkel kerülgetünk. ”

„ Elzárkózva mindenkitől,
zsibbasztó tüzekben megedzve,
fájó tüskék nőttek szívemből,
sebekkel vagyok keretezve.
Mit bánod Te, hogy e keret mi?
s olyan mindegy, mi lesz belőlem.
Istenem, hogyan is lehet
szerelem nélkül így szeretni!? ”

„ Megváltásban kár volna hinned,
húzódj hát barlangodba vissza.
A valóság csak meglegyintett.
Temetkezz gyötrő álmaidba. ”

„ Valami vinnyog... Kint vagy idebenn?
Egy gazdátlan kutya? Vagy a szivem?
Egy hang nyüszít bennem órák során át,
meg-megszakítja együgyű sirámát,
majd újrakezdi... Mért zokog vajon
e táguló s szűkülő fájdalom?
(...)
Vadállatot gyötörhet így a honvágy,
mely ketrecébe hozza zöld vadonját.
Minden árva élőlény így vonít,
ha érzi, hogy elvesztett valamit,
s legfojtogatóbb akkor lesz magánya,
amikor a sosem-voltat kivánja. ”