„ Hol van a mosoly? Hol a megértés? Mind otthon a ládafiában elzárva kuksol a sötétben. Várakozik. Pedig csak egy icike-picike mélyedés a szájszegletben, és kész a mosoly, mely életet ad, vidámságot sugall, és fényeket gyújt. Nevetés, kacaj, felhőtlen hahotázások. Hol halottam, vagy láttam utoljára? Már az emléke is megfakult. ”

„ Olykor az álmok a tovaszálló csöndben
beröppennek a nyitott ablakon,
a sors madarát, gyöngéd érintéssel,
egy törékeny pillanatra kezedben tarthatod... ”

„ Barátnak? Van ilyen még valahol, valakinek? Kapcsolat: szoros, bizalmas, egymást segítő, szereteten és megértésen alapuló társas viszony valakivel. Kinek van erre ideje? Boldog ember lehet. Képes megállni és átérezni a pillanatot, megnézni a felkelő és lenyugvó napot. Hallgatni a csivitelő csengő dallamot és számolni az égen megjelenő számtalan csillagot. Igen. Van még mosoly, de valahol biztos meg kell állni érte! ”

„ Te vagy a Múlt
emlékkövekkel válladon
Te vagy a Jelen
tiéd az öröm és a fájdalom
Te vagy a Jövő
melynek útját szántja a remény
s Te magad vagy
az álmaidba látó ébredés. ”

„ Ki fájdalmában is nevetni tud,
talpra segíti azt, aki elesett,
az tud csak egyedül igazán szeretni,
oly érték ez, mi csak keveseknek jut. ”

„ Bandukolok az emlékek romjai közt, és meg-megállok egy-egy képnél. Elgondolkodom. Vajon akkor, amikor megtörtént, miért voltam szomorú? Pedig szerettem. Úgy éreztem, meghalnék, ha elveszíteném. Szívemmel lelkem is összetörne, s csak tátongó üresség maradna mögötte. Továbbmegyek. Egy újabb foszlány a múltból. Színesebb, érzéssel telibb. Még most is érzem azokat az illatokat: friss erdei szellő keverve csobogó patakkal. Mélyet szippantok. Hova lett? Csupán orrfacsaró bűzt szagolok, egy eldübörgő teherautó nyomán. Tekintetem megpihen egy apró virágon. Kedves, apró élet. Nem öncélúan, de mások kedvében járva ringva ingadozik, majd hervad el. Emberek jönnek. Jönnek? Szinte futnak keresztül rajtam, és utánuk érzem parfümjeik töményen keveredő szagát. Nem, ez nem illat. Tüsszentek. Senki nem szól, csak suhannak mellettem árnyakként, fakó szemekkel, sápadtan, az aggódás felhőivel borítva be arcukat. ”