„ Hányingerem volt attól, hogy minden olyan gyorsan halad, hogy utol sem tudom érni, mintha Hannah halálát már el is felejtettük volna. Miért nem tudott más is úgy megdermedni az időben, mint én? ”

„ Csendben pihentem, és éreztem, ahogy a nyugalom magához ölel. Egyedül voltam, de nem magányosan. Akkor jöttem rá, hogy ez két különböző dolog. Az egyedüllét érzése valami hiányából fakad az életemben; azt jelentette, szükségem van valamire vagy valakire ahhoz, hogy teljes legyek. ”

„ Bámultam a semmibe, és feladtam a küzdelmet magányosságommal szemben. Sötét párnába burkolt. Becsuktam a szemem, és éreztem, ahogy lezuhanok egy hangtalan, képtelen helyre. Mellembe szívtam csendességét, aztán kinyitottam a szájamat és némán sikítottam. Egy kiáltással kieresztettem magamból szenvedésem intenzitását, anélkül, hogy egy árva hangot hallattam volna. Addig ömlött belőlem, míg semmi nem maradt, csak forma nélküli létem, a bennem élő egyedüllét érzésébe burkolva. ”