„ Valahányszor új napsugarat látok, egy falevél friss zöldjét vagy egy bimbózó virágot, anyámra gondolok és arra, hogy talán nem lesz már itt, hogy mindezt ő is újra lássa. És a következő napra gondolok, a következő évre, amikor majd az élet megújul, mintha nem lenne emlékezete. A világ megy tovább, én is élek tovább, csak ő nem. ”

„ Én már láttam az örökkét, és hidd el nekem, nincs benne se szépség, se ragyogás. Az örökké az, amiből az igazi bánat áll. Ahogy néztem anyámat a kórházban, láttam közeledni az örökkét. Olyan közel volt már, hogy meg tudtam volna érinteni. Amikor valaki meghal, eltűnik. A halál az örökké, visszafordíthatatlan és végleges. Ha egyszer megtörténik, semmi sem változtathat rajta. Az örökké minden lehetőség vége, ahol semmi rosszat nem lehet jóvátenni, semmiféle bűnbánatra nincs bocsánat. ”

„ Nem tudom, valójában változunk-e (...). Amikor azt mondjuk, megváltoztunk, talán úgy értjük, hogy a világról alkotott felfogásunk változott meg. Emlékszel, amikor fiatalok voltunk, megesküdtünk, hogy örökké szeretni fogjuk egymást és emlékezni fogunk egymásra. Nem azt mondom, hogy nem úgy értettük. Őszintén ezt gondoltuk. Csak azt nem tudtuk, mit jelent az, hogy örökké. Csak egy szó volt, amelyet használtunk, akár az esőt vagy a szelet. ”