„ Én épp akkor leszek
hozzád legközelebb,
ha azt hiszed, legtávolabb vagyok.
Mert szobád csöndjében én hallgatok.
De bennem zúgóbb némaságod a
kiáltott szónál. Napja s alkonya
te vagy sorsomnak, tiltod vagy hagyod.
Nem fogysz ki belőlem soha. ”

„ S én szerettem saját vakságomat,
vak őrületemet,
mely, mikor már a szem rég észrevette,
s az ész belátta, veszve,
még akkor is azt mondta: nem lehet,
azt súgta: lehetetlen,
s bírt reményt látni a reménytelenben,
és tudomásul venni képtelen volt,
hogy véges, miről vélte, végtelen volt,
s mikor varázsod már rég összetörted,
téged vallott akkor is legkülönbnek. ”

„ Az igazság oszthatatlan. Vagy minden oldalát megvilágítod, vagy hagyd sötétben, míg kedvezőbb fényviszonyok lehetővé nem teszik, hogy teljes képet alkoss. ”

„ Szeress! hogy míg a gyötrelemben mások
szemük eltakarják reménytelen,

én ébren maradjak és látva-lássak...
Kezeidbe ajánlom életem. ”

„ Nem érdekelnek tilalmak, sebek,
ami szakadékony, szakadjon,
mi nem tud tartani, ne tartson,
akkor se lehet eltagadnom,
hogy igenis boldog voltam veled,
mert szerettél, és mert szerettelek,
s mikor szép voltál, te voltál a legszebb;
titkolni kellett. ”

„ Sivár,
sivár tájak és évek jönnek. Mostan
kellene erősnek lenni. Legyél
kemény. Már gyengeségem lemostam.
Ez tán segít. Hideg vagyok, kemény. ”

„ Nem tudlak elveszíteni,
visszajársz egyre bennem,
ismételt lángot szítani
szerelmeddel, szerelmem. ”

„ Ami történt közöttünk, az megtörtént, és te sem tudod
- hatalmadban nem áll - meg nem történtté tenni, bárhogy űzz.
A volt-ból sose lesz nem volt, csak az nincs, mi nem létezett;
szóval tagadhatod, szíved annál inkább kimondja majd.
Vagy gondolod, magadnak tudsz hazudni, szerelemgyötört?
Faggasd csak, ha mered, lelked, s figyelj, suttogva mit felel?
Igenis rám tekintettél, befogadtál szívedbe, s ez
megtörténve marad most már, ameddig a világ világ. ”

„ Ne haragudj. Te már magadra csuktál
minden ajtót. Voltál, ki lenni tudtál,
tépelődni kár ezen.
Én tudom, a veszteség mekkora.
Nem értetted meg, ki voltál nekem.
Ne is értsd meg soha. ”

„ Szerelmem, szerelmem, rózsa voltál, ékes,
bodros, üde rózsa, szirmokkal szépséges,
tőlem halvány, hozzám kedves, értem feslő,
nekem nőtt virágszál, rózsa, rózsafelhő;
virágszál voltál, ah, sudár liliomszál,
hajló-karcsú száron bimbó, viritottál,
szerelmem, szerelmem, s most mégis, mint hullám,
szemem könny borítja, miattad csordulván. ”

„ De messze jársz is tőlem már. Emléked
szívemben lassan megcsendesedik.
Elhalkul, mint a távolodó léptek,
hideg vagyok, közömbös, hó esik.
A tél a szerelmemet összehúzza,
fel-feldobbansz bennem, de merre vagy?
nem sejtem már. Magános lettem újra,
és dermedt. És dermesztek, mint a fagy. ”

„ Túl rajtad és túl magamon
fölemelsz mégis szabadon,
mert nincs utam, nincs más utad,
a vérképem is kimutat, ”

„ Könyörgök Hozzád, segíts hűségeddel,
mindennapi mosolyod add meg nékem.

Gyengéd karod fejem alól ne vedd el,
engedj minden napon Tebenned élnem. ”