„ Nos: ennyi marad az emlékekből. Utólag ruházzuk fel őket értelemmel, mint a rosszul hallott, s ezért hiányos mondatokat. Hallgatózunk, próbálkozunk. Hátha megtudjuk, kik voltunk. ”

„ Vagyunk is,
meg nem is vagyunk.
Épülünk és rombolunk. Valamilyenné válunk és közben
apránként sok mindent tönkreteszünk és elpusztítunk,
s csak a legvégén eszmélünk, mikor már hiába. ”

„ Nem ragasztható meg a porrá tört váza. Nem zöldül ki többé fekete műanyag cserepében a kánikulától kiszáradt puszpáng. Vannak helyrehozhatatlan cselekedeteink, melyek emlékéhez mégis kényszeresen visszatérünk, hogy legalább magunkban, képzeletünkben másfelé térítsük az események folyását. Korrektúra. Jólesőn hűsítő önáltatás. Miért elemezzük akkor a múltat? Azt szokás mondani, azért, hogy ne ismétlődhessen meg. Hogy legközelebb ne hagyjuk a napon negyven fokban a cserepes puszpángot. De mi értelme az elemzésnek, ha egy vissza nem térő alkalmat szalasztottunk el? ”