Nincs megjeleníthető információ a kiválasztott szerzőről.
„ A némaság percei a legkegyetlenebbek. Így van ez a kihallgatáson, és így van ez a szerelemben. Temetésen szintén. Akár égi, akár földi idő van érvényben, a némaság perceit az ördög méri ki rozsdás-vasutas vekkerrel. Éveknek méri a percet, ezért lehet ilyenkor megöregedni. ”
„ Néha igen hasznos, ha az ember pontosan tudja, hogy mennyit visel el a valóságból. ”
„ Furcsa, leginkább jellegtelen állapot a szabadság. Semmi köze a közönyhöz, mert az óhatatlanul cinikus, meg semmi köze ahhoz, amikor minden mindegy, mert a mögött azért mégis ott lapul a szégyen vagy a remény. Ha már minden mindegy, az még igen emberi. Úgy is mondhatnám: a szabadság nem embernek való állapot. ”
„ Az ébredés senkiföldje nagyjából valami olyasmi, mint a rossz irányú futóhomok, vagy inkább ingovány, fölfele működő mocsár, amiből egyre kijjebb kerül az ember, még sincs benne sok köszönet. ”
„ Az egyenruha (...) olyan, mint egy egyenlőségjel a valaki és a senki között. ”
„ A gyönyör tulajdonképpen nemesített fájdalom. ”
„ Ha az ember dolgozik, az idő kétségkívül beleragad az iszapba, valahogy úgy, mint hosszabbításkor. ”
„ Aki olvas, azt általában békén hagyják. Attól nem kérdik meg, hogy honnan hová utazik, hogy van-e család, ilyesmi. Akinek könyv van a kezében, az valójában nincs is jelen. Nem kell kínálgatni aprósüteménnyel vagy innivalóval, mert a könyv láthatatlanná tesz. ”
„ Ahol semmi nincs, onnan föltétlenül tisztábban látja az ember a dolgokat. Az egészet, egyben. Nincs ez túlmisztifikálva, vannak helyek, ahonnan a dolgokat másképpen látni. Persze, lehet, hogy nem tisztábban, jobban, de mindenesetre másképp. ”
„ Vannak, akik azt mondják, hogy ami a legfontosabb, az nem csomagolható. (...) Kétségtelenül vannak dolgok, amelyeket nem lehet se díszdobozba, se bőröndbe, se konténerbe tenni. Ilyesmi például az életünk. Egy egész életet becsomagolni lehetetlen. ”
„ A sötétzárka sem tesz annyira magányossá, mint a hazugság. ”
„ Ha valamelyest ismerjük az emberi természetet, nem nehéz kitalálnunk, hogy melyikükben mi történik. ”
„ A múltnak soha nincs alternatívája (...). Nem mintha a jövőnek túl sok lenne. ”
„ Valahol olvastam, hogy vannak, akik megépítik a labirintust, és vannak, akik tévelyegnek benne. Nos, talán ez az egyetlen különös képességem: hogy egymagam mindkét feladatra alkalmas vagyok. Azt megítélni, hogy az építményem felér-e mondjuk a krétaival, vagy csak amolyan ügyesen nyírt kertészmunka, az nem az én dolgom. Viszont annak utánajárni, hogy ezt a meglehetősen sivár építményt miért és miként húztam fel, az olyan feladat, amelyet rajtam kívül aligha végezhet el bárki is. ”
„ Sokak szerint a remény erőt ad, mások viszont, akik már reméltek, nemcsak úgy ímmel-ámmal, hanem igazán, azok tudják, hogy ez pont fordítva van: a reményhez kell az erő. Sokkal több erő kell hozzá, mint a reménytelenséghez. ”
„ Pontosan az vagyok, akinek ismersz és azóta vagyok, amióta ismerlek. ”
16 idézet
Nincs megjeleníthető információ a kiválasztott szerzőről.
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: