„ Ha tévedek, bárki észreveheti, azt nem, ha hazudok. ”
„ A természet feltalálta a halált, hogy biztosítsa az élet örök folytonosságát. ”
„ Minden művészben megvan a vakmerőség egy csírája, mely nélkül tehetség el sem képzelhető. ”
„ Vannak emberek, kik egyáltalán nem tévednek, mert semmilyen okos célt nem tűznek ki maguk elé. ”
„ Ha aszerint nézel valakit, például egy gyereket, amilyen ő most, a jelen pillanatban, azzal megakasztod a fejlődésének útját. Ha azonban aszerint nézel rá, hogy mivé lehetne, akkor segíted őt a fejlődésben. ”
„ Az rabszolga igazán, aki szabadnak hiszi magát, holott nem az. ”
„ Ami titokzatos, az még nem csoda. ”
„ A hó a színlelt tisztaság. ”
„ Egy korlátolt becsületes ember sokszor teljesen átlátja a legfinomabb ügyeskedőknek csalafintaságait. ”
„ Aki idegenkedik eszmétől, végül a fogalomnak sincs birtokában. ”
„
Ami szívből jön, csak arra
dobbannak meg más szívek.
”
„ Okosságnak és oktalanságnak egyazon ellentmondást kell elszenvedniök. ”
„
Sose bízz a vízfenékben,
tarts ki a magaslaton!
”
„ Az igazság hasonlatos az istenséghez; nem közvetlen jelenik meg, hanem nyilatkozásaiból kell kitalálnunk. ”
„ Nem alakíthatjuk gyermekünket olyanra, amilyenre szeretnénk. Úgy kell elfogadnunk és szeretnünk őket, ahogy Isten adta. ”
„ Eldugult fülbe a bölcs szó befagy. ”
„ Helytelen állapot az olyan, mely napról napra újabb bosszúságot okoz. ”
„ Sajátosság sajátosságot idéz elő. ”
„ Nemcsak az teszi az embert, ami vele született, hanem az is, amit magának megszerzett. ”
„ Minden művészet legmagasabb feladata, hogy a látszat által megadja egy magasabb valóság káprázatát. ”
„
Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
A múlttal nem szabad törődnöd,
S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
Mint hogyha újjászülten élnél.
Mit akar? - kérd meg minden naptól.
És minden nap felel majd akkor:
Tetteidnek tudjál örülni,
Más tetteit tudd megbecsülni;
Főként ne gyűlölj egy embert se,
S a többit hagyd az Úristenre!
”
„ Elölről egyszerűen, utólag sokszerűen látjuk a dolgokat. ”
„ Csodatévő a szeretet, amely az imában födi föl magát. ”
„ Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán. ”
„ Aki nem próbálja meg a lehetetlent, az a lehetségest sem fogja elérni soha. ”
„
Minden nap szép, de
a legszebb, amit a
mai ad nekünk.
Reméljük, hogy hosszú
marad, s örökre együtt leszünk.
”
„ A tehetség mindent megtanul, a zseni mindent tud. ”
„ Két békés hatalom van: a jog és az illem. ”
„
Ki holtig küzdve fáradoz,
az megváltást remélhet.
”
„ Valaki felismerheti egy eszme hasznos voltát, és mégsem értheti kellően ahhoz, hogy teljesen hasznát vegye. ”
„
A szerelem egy nemes párt
földi üdvben egyesít,
ám fölséges égi nektárt
csak hármasban ad nekik.
”
„
Érte nyitom csak
az ablakomat,
a házból is érte
lépek ki csak.
”
„
Áll tétován az ingatag tömeg,
s hová az ár sodorja, arra megy.
”
„ Alkoss, művész! Ne beszélj! ”
„ Sokkal inkább beleképzelhetjük magunkat: oly agynak állapotába, mely a leghatározottabb tévedésben leledzik, mint olyanéba, mely féligazságokkal áltatja magát. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
227 idézet
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: