„ Az ember önmagában képtelen arra, hogy maradandóvá tegye az élet szépségeit. Hogy megfogja és kiértékelje azt, ami az életben szép, jó, kellemes és megnyugtató. Nem mintha nem látná meg. Meglátja, csakhogy nincs mit kezdjen vele. (...) Legalább két ember együttes érzése kell ahhoz, hogy a szép szép legyen, s az öröm öröm. ”

„ Megállt a hóvirág előtt. Lehajolt, nézte. Mitől ilyen a hóvirág? Mitől ilyen fehér? Mitől zöld a zöldje? Mitől búvik elő a föld alól? Ezt a Jóisten csinálja? Valaki kell csinálja mindezt, az biztos. Mert magától miképpen nőhetne ki virág a földből? Miképpen lenne madár? És ki tanítaná meg a madarakat annyi szép hangra? És ki festené meg a tollukat annyi mindenféle szép színre, a madarak tollát és a virágok szirmát és a fákat és a napsugarakat és mindent, ha nem a Jóisten? ”

„ Ha elszáll majd a legutolsó álom,
amelyben hittünk még egy kis nyarat,
s a napsugár is messze költözött:
reménytelen, nagy hómezők fölött
nekünk mi marad? ”

„ Az ember azt hiszi, hogy nagyon okosan elrendezte a sorsot. De a sorsot nem lehet elrendezni. Egyszerre csak jön valami, hirtelen, egy nap, amikor nem is várod, és fölborul minden. Vége. Vége. A sorsot nem lehet elrendezni. A sors rendezi el az embert. ”

„ A társadalmi élet hazug formái elvadították már bennünk az őszinteséget. ”

„ Ma már tudom, hogy nem tehetek mást: el kell mennem oda, ahol a világ nagyurai esztendők óta gyűléseznek már és szónoklatokat tartanak a békéről, az igazságról és az emberi jogokról. És ha nem eresztenek be az ajtókon, úgy be kell mennem az ablakokon. De oda kell állanom elébük, és meg kell mondanom nekik, hogy hagyják abba a szónoklatokat. Mert nem tisztességes dolog szabadságról beszélni, és a mások szabadságát odaajándékozni az ördögnek. Igazságról és emberi jogokról beszélni és odaajándékozni egy országot a halálnak. Meg fogom kérdezni tőlük: mit vétettem ellenetek, urak? És mit vétett az én népem, ott a hegyek között? Majd előveszik a pénztárcáikat, mint ahogy azt a gazdagok szokták, ha nem tudnak megfelelni a szegények kérdéseire, de én azt mondom nekik: Nem, urak! Ne alamizsnát adjatok! Adjátok vissza a hegyeimet! ”

„ Végzem, amit végeznem kell, amit végeznem jó és illő, mert a bennem lévő nyugalomérzés igazolja, hogy helyes úton járok. Szeretném, ha hitem akkorára növekedhetnék, mint egy mustármagocska, hogy hegyeket mozdíthassák vele. S jólesik arra gondolni, hogy talán azok a mustármagocskák, amiket életem során könyveimbe ültetgetve szertehullattam, egy napon valóban visszamozdítják az én hegyeimet a Balkánról Közép-Európába, ahová tartoznak. ”

„ Az ember ártatlan egészen addig, míg bűnössége bizonyítást nem nyer! Azt akarom, hogy a gyerekeink ebben a hitben nőjenek fel, és ne legyenek előítéleteik csupán azért, mert nem ismernek valakit. ”

„ S vajjon, ha egyszer hajt a Sorsom:
harcolni vérvirágos tengeren,
szeretni fogsz-e úgy is, kedvesem? ”

„ A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül. ”

„ A szeretet és a békesség, fiam, a legkisebb kunyhóban is elfér. Nem mindég a nagy házakban élnek boldog emberek. ”

„ Milyen furcsa... - bátortalankodtak lelkében tétova kicsi gondolatok - milyen furcsa, hogy a világ így emberek nélkül olyan csöndes, és olyan békés, és olyan szép. Csak éppen az ember nem akar békében élni, nem akarja a csendet, és elfut a széptől. Milyen különös is az ember! ”

„ Mert Isten szeretet. Így mondta anyám. Isten nem más, mint szeretet. Minden, ami szeretet, az Isten. ”

„ Magamban élő, furcsa, vad gyerek voltam. Kifelé megneveltek, s ezáltal sokszor becsaptam a környezetemet, kik kedves buzgósággal fáradtak azon, hogy eloszlassák magányomat, s nevettetésemre sokféle mókát kieszeltek. Nevettem nekik, szorgalmasan és udvariasan, de belül egészen egyébre gondoltam, és nem figyeltem rájuk. Éltem a magam külön belső életét, s mert nem volt senki, akinek elmondhattam volna, lassan megnőtt ez a bennem lakó élet, széles lett és nagy, mint egy fekete vadaskert, és fallal zárta el tőlem azokat, akikkel együtt éltem. ”

„ Vendég vagy a világban, és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virágja, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Sajnos, embere is van. Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. ”

„ Amikor a világ annyira megváltozik, hogy már élni se lehet benne többet, az embernek csak egy menedéke marad. Hogy megalkossa a maga külön világát, és bekerítse azt az érzéketlenség láthatatlan kerítésével. ”

„ Valahonnan idejövünk, és aztán elmegyünk valahova. És hogy honnan jövünk, és hova megyünk, az mindig titok. Ez a titok mindig önmagában rejlik, és mások számára megoldhatatlan. ”

„ Az a dolgom, hogy hidat építsek a múlt és a jövendő között. És hogy ennek a hídnak a pilléreibe beleépítsek mindent, amit a múltból a jövendőbe átvinni érdemes. ”

„ Verejték nélkül termett gabonának
szára törékeny és kalásza léha. ”

„ Minden baj ebből származik közöttünk ezen a földön, hogy nem értjük meg egymás szavát. ”

„ Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk, s eltűnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól, s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész, s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van. ”

„ És üzenem volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat. ”

„ A lehetetlent csak úgy rámondani valamire: gyávaság. ”

„ Gond embernek lenni, igaz embernek meg kettőzött gond éppen. Igaz magyar embernek lenni pedig akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik. ”

„ Minden háború csak halált hoz, sok-sok ember halálát, akiknek dolgozni kellett volna, és nem meghalni. És szegénységet hoz, csapást, nyomorúságot. Akár megnyerik, akár elvesztik, a háborúban csak veszíteni lehet. ”

„ Ne mondjon semmit. Mikor már mondani kell valamit, akkor jobb, ha az ember nem mond semmit. ”

„ Egy hazugságra épített boldogság nem lehet soha igazi boldogság. ”

„ A széles, üres utcán egymagában jött a lámpagyújtó ember, s valami roppant vigasztaló erő volt abban, hogy jött, a maga idejében, mint mindig, lassú imbolygással a Főtér felől. Mert a nagy, magányos utcán, a sok néma kapu és ablak között, mikor bent a szobákban felnőtt emberek sírtak, ez a sok kigyúló, kicsi láng mégiscsak békességet és estét jelentett. Ó, milyen hatalmas ember egy ilyen lámpagyújtó! Amikor mindenki fejvesztetten kapkod, mindenki jajgat és panaszkodik, és sötét tikokat suttognak lezárt szobákban, mindenki fél és sír és szitkozódik: akkor ő jön egyes-egyedül, mintha nem történt volna semmi, és megszokott régi mozdulattal meggyújtja az alvó lámpásokat. Nem fél és nem sír, de amerre elhalad, jön a világosság vele az üres utcán végig. S a gyermek az ablakban didergő, nagy vágyat érzett akkor: lámpagyújtó leszek! S tudta, ha megnő, majd bejár minden utcát, ahol sötét van és hideg, és az emberek félve a szobákba bújnak. Világítóbot lesz a kezében, és rendre gyújtogatja majd a lámpásokat, hogy világosság legyen, s ne féljen senki se többet. Erre gondolt, s kint a lámpától lámpáig verődő embert nézte. Valami olyant érzett, amit még soha eddig. Nem tudta, mi az. Valami összeszorította a torkát, valami égette a szemeit, és valami fájt. És ugyanakkor, mintha valami felemelte volna, és valami ott bent a szíve tájékán nagyon szép és nagyon nagy volt abban a percben. Fel kellett szökjön az ablak mellől és berohanjon a belső szobába, ahol a nénik ültek.
- Ilona néni! Ilona néni! Én lámpagyújtó leszek! ”

„ A gyermekek nyáron otthon voltak. Nőttek. Meglepő, milyen gyorsan tud nőni a gyermek. Ma még ostorral játszik s fabábuval. Holnap már új topánka kell neki s rendre kinövi a ruháit is. Észre se veszi az ember s már beleszól a nagyok beszédébe, ismeretlen barátai vannak, idegen gondolatok, vágyak, célok, szeszélyek hálója szövődik a lelke köré. ”

„ Szegény magyar testvérem, valahol Budapesten, vagy az Alföldön, vagy távol Dunántúl: sajnállak, mert te nem ismerheted ezt az érzést. Nem tudhatod, mi az: honvédeket várni. Sajnállak, mert te nem éltél rabságban huszonkét évet, nem szenvedtél megaláztatást, nem tűrtél idegen parancsot. Téged nem üldöztek, nem raboltak, nem voltál megvetés céltáblája magyarságod miatt. Te nem is tudhatod igazán, hogy mi az, amit mi éreztünk akkor! (...) Az egész testünk egyetlen szív volt, az egész utca egyetlen szív volt, az egész világ egyetlen szív volt, és ez a szív úgy vert és dobogott, hogy nem lehetett már bírni vele. (...) Úgy éreztük, hogy a szívünk kettéhasadt és szétnyílt. Kiömlött belőle minden, ami évek óta felgyűlt, s meztelen csupasz szívünk ott piroslott tisztán és feltárva a honvédek előtt, akik eljöttek, akik a mieink. ”

„ Van a háborúnak egy törvénye, amelyik így szól: a tiszta fegyverek győznek a szennyes fegyverek fölött. Ha azonban egyik sem tiszta a fegyverek közül, akkor mindig a nagyobbik gonoszság és a nagyobbik gyűlölet győz. A szentek tisztasága és szelídsége legyőzi
a vadállatokat, legalábbis így tanítják ezt, de ha két vadállat küzd egymással, akkor mindig a vadabbik vadállaté a diadal. Ha két barbár visel hadat egymás ellen, a barbárabbik nyeri meg azt. Így tanítja a történelem. Vagy tisztábbak kellett volna legyünk, vagy barbárabbak. ”

„ Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat! ”

„ Ma Örömisten papja vagyok én,
hiszek életben, szépben, jóban.
Cézár vagyok az ölelésben,
Dárius a csókban. ”

„ Valamennyi embernek ugyanaz a célja, mint Neked: emberi módon akar élni. Békét és nyugalmat akar. Otthont, vagyis egy szemétdombot, melyen ő a kakas, aki kukorékol. Azonban több a kakas, mint a szemétdomb. És így egymás között meg kell osszátok a dombot és a kukorékolást. ”

„ Ne üss sebet embertársaid lelkén! Ha a Tiedet gondtalanul megkarcolja valaki, ne csinálj belőle nagy ügyet. Az agyontapogatott sebek mérgesednek el leghamarabb. Ha pedig a seb körül éreznéd már a töprengések gyötrő szaggatásait: vedd elő az akarat kését, izzítsd föl a szellem tüzében és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt. Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal, bármennyire is csíp és éget. Tégy rá feledés-tapaszt és úgy járj vele az emberek között, mint akivel semmi sem történt. ”