„ A halálhoz, az elmúlthoz való hűség csak kajánság, sötét kéj és emberellenes gyűlölködés, ha gondolkodásunkat és uralkodásunkat is meghatározza. Az ember a jóság és a szeretet nevében ne engedje a halált beleszólni az gondolataiba. ”
„ Nem az ész a legfőbb a világon! ”
„ A halál tiszteletre méltó, mint az élet bölcsője, mint a megújulás anyaméhe. De ha elválasztjuk az élettől, kísértetté válik, torzképpé, vagy még annál is rosszabbá. Mert a halál, mint önálló szellemi hatalom, rendkívül léha hatalom, bűnös vonzereje kétségtelenül igen nagy, ámde a vele tartás éppoly kétségtelenül az emberi szellem legszörnyebb eltévelyedését jelenti. ”
„ A betegség a testi elem túlságos hangsúlyozását jelenti, az embert mintegy testére utalja és korlátozza, és az emberi méltóságot ezáltal csökkenti, sőt, végső soron megsemmisíti, mivel az embert puszta testté alacsonyítja. ”
„ Egyéniségének ablakrácsai közül reménytelenül mereszti szemét az ember a külső körülmények börtönfalaira, míg csak nem jő a Halál, hogy hazaszólítsa a szabadságba. ”
„ A boldogság csak egy szempillantásig tart. ”
„ Az életben csak olyankor izgulunk és mérgelődünk egy ajánlaton, ha ellenkezésünkben nem érezzük magunkat egész biztos talajon, és bévül nagyon is kísértésbe jövünk, hogy a tervet magunkévá tegyük. ”
„ A lelki depresszió egy bizonyos állapotában mindaz, ami bennünket rendes körülmények között bosszant, és belőlünk egészséges méltatlankodást vált ki, bágyasztó, tompa és hallgatag búbánattal üli meg lelkünket. ”
„ A boldogság nem kölcsönös! ”
„ Az életben nem azon fordul meg valami, hogyan mondjuk el és fejezzük ki, hanem azon, hogy miképpen gondoljuk és érezzük. ”
„ Az időnek a valóságban nincs tagozódása, az új hó, új esztendő kezdete nem jár mennydörgéssel vagy trombitaharsogással, és még az új évszázad beköszöntésekor is csak mi, emberek lövöldözünk és kongatjunk a harangokat. ”
„ Az idő az elbeszélés eleme, mint ahogy eleme az életnek; oldhatatlanul kapcsolódik hozzá, mint a testekhez a tér. Eleme a zenének is, amely méri és tagolja az időt, kurtává, szórakoztatóvá és értékessé teszi egyben; rokona e tekintetben, mint mondottuk, az elbeszélésnek, amely szintén csak az egymásutánban, a lefolyásban valósulhat meg, s még ha megpróbálná is, hogy minden pillanatban egészen jelen legyen, akkor is szüksége van az időre megnyilvánulásához. ”
„ Zavarkeltő körülmények között az ember a maga ügyefogyottságában inkább hajlamos rá, hogy az időt erősen megrövidítve élje át, semmint hogy túlbecsülje. ”
„ Szerencse és Siker bennünk vannak. Kell, hogy tartsuk őket: erősen, mélyen. Mihelyt itt benn valami kezd lazulni, engedni, kifáradni, tüstént minden felszabadul körülöttünk, ellenáll, szembeszáll, kivonja magát befolyásunk alól... Akkor jön egyik a másik után, vereség vereségre következik, s az ember elkészül. ”
„ Ami egynek illik, másikhoz nem passzol. ”
„ Egy szövetség célja és lényege sohasem a szemlélődés, hanem az abszolút szellemben való szervezettség. ”
„ A szőlőtermelés és a sajtolás művészete emelte ki az emberiséget a durvaság állapotából, s vezette a civilizációhoz, és még ma is civilizáltabbaknak számítanak, vagy legalábbis számítják magukat a szőlőtermelő népek, mint a bortalanok, például a kimmeriaiak, ami igazán figyelemre méltó. Mert azt jelenti, hogy a civilizáció nem értelem és szépen tagolt józanság kérdése, hanem ellenkezőleg, a lelkesedéshez van köze, a mámorhoz és az üdített érzéshez. ”
„ Ám legyen szókimondó és goromba az, akinek teljesen igaza van. ”
„ Aki jobban szeret, az alulmarad, és szenvedni kénytelen. ”
„ A tréfa nem egyéb, mint átlátszó takargatása az alatta elrejtett - vagyis elrejthetetlen - ínségnek. ”
„ Ami ízetlen, az nem szükségszerűen ártalmatlan. A korlátoltság nem veszélytelen. ”
„ A vérkeverék rendkívüli lehetőségeket és rendkívüli veszélyeket rejtett magában. Az eredmény ez: egy polgár aki eltévedt a művészetben, egy bohém, akit honvágy gyötör a jó gyerekszoba után, egy művész, kinek rossz a lelkiismerete. ”
„ Az ember gyorsan beletanul abba, aminek belsőleg szükségét érzi. ”
„ Vágyaink és cselekedeteink idegeinknek bizonyos nehezen meghatározható szükségleteiből fakadnak. ”
„ Az idő, mely az elbeszélés eleme, az elbeszélésnek tárgyává is lehet; és ha túlzás is azt mondani, hogy lehetséges "az időt elbeszélni", azért az időről valamit elbeszélni nyilván mégsem olyan képtelen vállalkozás, mint amilyennek első pillantásra tetszett, s az effajta művet a "korrajz" mintájára talán az "időrajz" furcsa, ábrándos nevével lehetne illetni. ”
„ Fiam, nappal láss vígan üzleteid után, de csak olyanokat köss, hogy éjszaka nyugodtan alhassunk. ”
„ Az embert viszi a sors. ”
„ Valahányszor a filozófusok és költők valamilyen igazságot, nézetet vagy elvet túlhaladnak és félretesznek, akkor érkezik nagy lassan egy-egy király, aki épp most jut el idáig, aki most épp ezt tartja a legújabbnak és legjobbnak, és azt hiszi, hogy aszerint kell cselekednie... Bizony így áll a dolog a királysággal! A királyok nemcsak nagy emberek, sőt, nagyon is középszerű emberek, mindig elmaradnak néhány stációval. ”
„ A tudat, az öntudat tehát az életté szerveződött anyag egyik funkciója, nem egyéb, s ha ez a funkció tovább fokozódik, végül önmaga hordozója ellen fordul, odáig fejlődik, hogy az őt létrehozó fenomén kifürkészésére, megmagyarázására törekszik, az élet reménykedve-reménytelenül törekszik általa az önismeretre, de a természetnek ez az önmagába fordulása végül is kudarcra van kárhoztatva, mert a természet nem oldódhat föl megismerésében, az élet végső soron nem lesheti meg önmagát. ”
„ Az embereknek csak akkor teszünk kedvére, ha azt daloljuk nekik, amit szívesen hallanak, könnyen és kényelmesen felfognak, akkor azután alkalmilag valami nehezet, súlyosat, kevésbé tetszetőset is közbecsempészhetünk. ”
„ A szakadatlan egyhangúságban a nagy időtartamok is szívdermesztő módon összezsugorodnak; ha egy nap olyan, mint a másik, akkor valamennyi egy napnak tetszik; és teljes egyformaság esetén a leghosszabb élet is rövidnek érződnék és észrevétlenül repülne el. ”
„ Még a szánakozást is lehetetlenné teszi az aljasság ezen a világon. ”
„ Az ember nemcsak a maga lelkéből álmodik, hanem úgy mondhatnám: névtelenül és közösen, még ha a maga módján is. A nagy lélek, melynek részecskéje vagy, olykor rajtad keresztül, a te módodon álmodik arról, amiről titokban mindig álmodik - fiatalságról, reménységről, boldogságról és békéről... és véres lakomájáról! ”
„ Aki boldog, az egy helyben marad. ”
„ Isten a szívet nézi, nem a rangot, Isten előtt valamennyien anyaszült meztelenül állunk, a tábornok csakúgy, mint a közlegény. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
157 idézet
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: