Ha valakinek adok, úgy érzem, mintha törlesztenék valamit. Ezért mindig többet kell adnom, mint kapnom, akkor áll helyre az egyensúly.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Időnként hihetetlenül rám tör a magány. Ilyenkor konkrétan azt élem meg, mintha egy komplett szakítás szerencsétlenebbül járt fele lennék. Fele. Valaminek - valakinek - a fele vagyok egyedül. Pedig nem is szakítás ez, hanem csak a legjobb barátomat veszítettem el. Mégis újra és újra átélem a szakítás fájdalmát.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Frusztráló, amikor beszélgetek valaki olyannal, aki egyszerűen nem hagy szóhoz jutni! Ez így nem is beszélgetés! Csak ő beszél, én pedig reagálnék, de nem hagy.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem az az önbizalom, ha tisztában vagyok a képességeimmel. De még az sem, ha úgy érzem, van egy feladatom ebben az életben. Tehát, hogy mi az önbizalom, azt a rák tudja! Vannak erre mindenféle definíciók, de azt is csak ember találta ki.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nincs nagyobb börtön, mint a saját fizikai valóságom. Bábból előbújó lepkeként szeretném széjjelrobbantani a testem, és kiszabadulni belőle, hogy végre szabad lehessek, és ne szorítsanak a határaim. Túl kicsire szabták őket. A szó konkrét értelmében nem férek a bőrömbe.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Miért gondolom mindig, hogy ez most más lesz? Miért lelkesedem be mindig túlságosan ennyire? Túl naiv voltam már megint. Mindig túl magasra emelkedem, ahonnan nagyon nagyot lehet esni, én meg esem is. A kérdés: az aktuális szakadék most milyen mély?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A sorsunk azért állít minket mindenféle jó vagy rossz helyzetbe, hogy tanuljunk belőle.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Folyton próbálom megtalálni magam, de mindig csak másokra akarok hasonlítani. Persze tudat alatt, mert én amúgy senkire NEM akarok hasonlítani. Olyan akarok lenni, mint én. De az milyen? Miért nem ezt tanítják az iskolákban?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egyre kisebb gyerek leszek, annak ellenére, hogy rohamosan öregszem. Egyre nagyobb a korkülönbség én és én között. Nyújtják ugyan a kezüket egymás megmentéséért, de túl nagy szakadék van közöttük. Közöttünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A barátságot sokkal tartósabbnak gondolom, mint a szerelmet. Úgy látom, a szerelem csak biokémia egy aktuális célemberre kivetítve. Ez úgy hangzott, mintha még nem lettem volna szerelmes, ugye? Hát pedig voltam, és nem is kicsit, de kinőttem belőle.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem tudom, mi lesz ezután. Nem tudom, meddig tart. Nem látom a végét. A jövő számomra már nagyon rég elveszett. Csak az itt és most van, a múlttal megmérgezve. A jövő ismeretlen. Félek az ismeretlentől. A holnaptól. Minden egyes elkövetkezendő perctől.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha valaki már régen adta jelét, hogy szeret, akkor én úgy érzem, hogy már nem. Főleg, ha közben másnak is adott szeretetet. Ezért nekem folyamatosan kell az, hogy mások éreztessék a szeretetüket velem, különben elvész, és ezzel együtt én is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valaki megmondhatná már nekem, miért fáj mindig mindennek a vége. Miért rettegek már a dolgok elején a végétől?! (...) Legalább azt tudnám, miért függök ennyire az emberektől, és miért tud rámszakadni a semmiből a végtelen magány.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szánalmas, hogy milyen kétségbeesett kapaszkodással próbálok szeretetet kicsikarni valakitől. Mindegy, hogy kitől. (...) Közben pedig pont az ellenkezőjét csinálom: elriasztok mindenkit, vagy pedig én magam akadályozom meg, hogy bárkivel bármilyen kapcsolatba lépjek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Rám valahogy minden fordítva hat, és fordítva működöm. Fordítva látom a világot. (...) Mindig más voltam, mint mások. Emiatt mindig rosszul éreztem magam. Nem maga a különbözőség zavart, hanem az, hogy egyedül éreztem magam ezzel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valami védőburkot szeretnék. Azt hiszem, egy társ formájában, hogy kössön ide a valósághoz, mert egyedül, ha nincs mellettem senki nehezékként, akkor elszállok, feloldódom a nagy semmiben, szétesem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor beszélgetek valakivel, akkor olyanná válok, mint ő. Nem vagyok én. Nem vagyok olyan erős, hogy legyek. Mármint nem vagyok olyan erős, hogy beszélgetés közben megtartsam önmagamat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szeretnék gyerek lenni, mert úgy érzem, valamit nem jól csináltam akkor. Elrontottam. Nem voltam jó kislánya a szüleimnek, és be szeretném pótolni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Igyekszem minél inkább őszinte lenni. Legeslegelőször magunkkal kell őszintének lennünk, és azután már másokkal is sokkal könnyebb lesz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás